UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2019-11-02 11:03

Kézilabda: felnőttek az aranylányok – hol tartanak most a junior-világbajnokok?

Tavaly júliusban felejthetetlen világbajnoki sikert aratott a női junior kézilabda-válogatott. Megnéztük, azóta milyen utat jártak be, és most hol tartanak az aranyérmes, ma már felnőttkorú lányok.

Tizenhat hónappal ezelőtt, 2018 júliusában a magyar korosztályos kézilabdasport addigi legnagyobb sikerét érte el Debrecenben a női juniorválogatott: Háfra Noémiék utolsó utánpótlás-eseményükön az U20-as világbajnoki dobogó legfelső fokára állhattak fel.

A magyar kézilabdasport első vb-aranyát nyerték meg 2018-ban a lányok  Forrás: MTI
A magyar kézilabdasport első vb-aranyát nyerték meg 2018-ban a lányok Forrás: MTI
Rengeteg emlék, sztori kötődik a Főnix Csarnokban aratott mesés diadalhoz. Talán senki sem hitte, hogy junior-világbajnokságon meg lehet tölteni az ország második legnagyobb arénáját, de sikerült. Azt sem sokan gondolták volna, hogy a magyar női válogatott –korosztálytól függetlenül – ugyanazon a tornán kétszer is képes legyőzni a norvégokat, mégis összejött a bravúros dupla. Azt sem sokan merték kijelenteni, hogy sikerülhet megnyerni a régóta áhított vb-aranyat, és tessék. A 1998–99-es generáció olyan úton indította el a hazai leányutánpótlást, amilyenről korábban álmodni sem mertek a sportág szerelmesei. A 2018-as nyílt U16-os Eb-arany és U18-as vb-ezüst mellé az idén U19-es és U17-es kontinensbajnoki elsőség társult, azaz a magyar lányok uralják a korosztályos mezőnyt. Viszont alapvetően senki sem azért kezd el kézilabdázni, hogy az utánpótlás-világversenyeken halmozza a sikereket – hanem a sokkal inkább azért, hogy a felnőttek között érjen a csúcsra. Az U20-as világbajnok csapat esetében már aktuális a kérdés, hiszen tagjai több mint egy évet töltöttek el a nagyok között.
Háfra Noémi a vezére volt a vb-aranyérmes alakulatnak Forrás: MKSZ
Háfra Noémi a vezére volt a vb-aranyérmes alakulatnak Forrás: MKSZ
A siker kapcsán még nem említettük az egyik kulcsszereplőt, Golovin Vlagyimirt, aki néhány hónappal a rajt előtt vette át a kormányrudat az egészségügyi okok miatt leköszönt Hajdu Jánostól, és százszázalékos mérleggel zárta a világbajnokságot, s nem mellesleg jelenleg az eggyel fiatalabb generáció juniorválogatottját irányítja. A párhuzamosan az MTK Budapestet is edző szakvezetőt ezúttal korábbi tanítványairól kérdeztük, s kiderült, szerinte sem tétlenkedtek az utánpótlás-pályafutásukat gyönyörűen záró sportolók az elmúlt bő egy esztendőben. „Örömmel látom, hogy a lányok többsége ma már a nagyon erős NB I-ben szerepel, és nem csupán epizódistaként, hanem meghatározó játékosként. Sőt sokan a nemzetközi porondon is bizonyítanak, ami megint csak újabb tapasztalatokkal, rutinnal vértezi fel őket, más hőfokú mérkőzéseken léphetnek pályára, ráadásul nem a megszokott ellenfelekkel szemben.” Valóban igen jól fest az az adat, mely szerint a győztes csapat tizennyolc fős bő keretéből manapság tízen is nemzetközi kupaszereplő csapatokban, a kontinentális porondon edződnek, méghozzá a Győr, az FTC, a Vác és a Debrecen színeiben. A Bajnokok Ligájában pillanatnyilag hat játékos érdekelt, Faluvégi Dorottya és Fodor Csenge a Győrben, Háfra Noémi, Klujber Katrin, Márton Gréta és Pásztor Noémi pedig a Ferencvárosban játszik. Akad a névsorban egy, még jelenleg is utánpótláskorú játékos: a Vác 19 éves balátlövője, Kácsor Gréta, aki ráadásul a mostani évadban a legeredményesebb az egykori aranyérmes társaságból tíz mérkőzésen 71 góllal. Golovin megjegyezte: a Győrben szereplőknek értelemszerűen nehezebb a feladatuk, hiszen a világ legjobb csapatában néhány percnyi játéklehetőséget is meg kell becsülni, de mivel a többiek tényleg hétről hétre bizonyítanak, reméli, idővel a felnőttválogatottban is leteheti a névjegyét ez az évjárat.
Pásztor Noémi pályafutásán nagyot lendített a junior-vb, azóta már a BL-ben is bemutatkozott  Fotó: Török Attila/Nemzeti Sport
Pásztor Noémi pályafutásán nagyot lendített a junior-vb, azóta már a BL-ben is bemutatkozott Fotó: Török Attila/Nemzeti Sport
„Fontos, hogy vannak többen, akik már a nagyválogatottban is szerepet kaptak (Faluvégi Dorottya, Háfra Noémi, Klujber Katrin, Lakatos Rita, Márton Gréta, Tóvizi Petra – a szerk.), tényleg megérdemelték a meghívót, és úgy gondolom, a jövőben többen követhetik őket a sorban a csapatból. Ideje volt, hogy elkezdődjön a generációváltás a nemzeti csapatban, s bár még nem kész játékosokról beszélünk, a legjobb úton járnak.” Bár a 2018 júliusi még „csak” junior-világbajnoki siker volt, láthatóan nagyot lendített a fiatalok pályafutásán. Megismerte őket az ország, egy csapásra kedvelt sportolókká váltak. „Nem kérdés, nagy lökést adott nekik a siker. De nem feltétlenül kell ehhez világbajnokságot nyerni, akármilyen sorozatot megnyersz, győztessé válsz. Megtanulsz győzni, és talán ez az egyik legfontosabb. A lányok Debrecenben elhitték, hogy nincs mitől félniük, görcs nélkül kihozták magukból, amit tudnak. Lám, itt az eredmény.”

A VB-ARANYÉRMES JUNIORVÁLOGATOTT JÁTÉKOSAI MA (Az adatok forrása: az mksz.hu adatbankja) Binó Boglárka Vasas, NB I/B 20 éves, kapus 9 mérkőzés/0 gól Hlogyik Petra Pénzügyőr, NB I/B 20, kapus 9/0 Suba Sára MTK, NB I 20, kapus 9/0 Faluvégi Dorottya Győri Audi ETO KC, NB I 21, jobbszélső 8/13 Kuti Bettina Eszterházy SC, NB I/B 21, jobbszélső 8/19 Klujber Katrin FTC, NB I 20, jobbáltlövő 8/49 Pénzes Laura Kecskeméti NKSE, NB I/B 20, jobbátlövő 9/53 Lakatos Rita Váci NKSE, NB I 20, irányító 8/30 Szabó Kitti Váci NKSE, NB I 20, irányító 8/7 Giricz Laura Békéscsabai ENKSE, NB I 21, beálló 0/0 Pásztor Noémi FTC, NB I 20, beálló 8/7 Tóvizi Petra DVSC, NB I 20, beálló 8/13 Háfra Noémi FTC, NB I 21, balátlövő 8/45 Hornyák Bernadett Váci NKSE, NB I 21, balátlövő 0/0 Horváth Laura Budaörs, NB I/B 20, balátlövő 1/1 Kácsor Gréta Váci NKSE, NB I 19, balátlövő 10/71 Fodor Csenge Győri Audi ETO KC, NB I 20, balszélső 8/20 Márton Gréta FTC, NB I 20, balszélső 8/10

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.