- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Sakk: bizakodásra ad okot a magyar U16-os csapat hajrája a világbajnokságon

Nem teljesített kimagaslóan, de tisztesen helytállt az öttagú magyar csapat múlt héten a törökországi Corumban véget ért U16-os sakkolimpián, aminek tulajdonképpen csak a nevében szerepel az olimpia szó, hivatalosan ezt a korosztály világbajnokságának kell tekintetünk. A versenyen harmincnyolc ország negyvennyolc csapata vett részt, a magyarok a tizennegyedik helyen rangsorolva kezdhették meg a viadalt. A csapatban négy alapjátékos mellett egy tartalék nevezésére volt lehetőség, egyetlen leány sakkozónak viszont kötelezően kellett lennie a keretben – neki legalább három partin volt szükséges játszania. Ennek alapján állt össze a Krstulovic Alex, Borhy Marcell, Csíki Endre, Gombócz Ferenc és Juhász Judit alkotta névsor. Borhy és Juhász nem sokkal a törökországi esemény előtt Indiában járt az egyéni világbajnokságon, előbbi U14-ben 55., utóbbi leány U16-ban a 22. helyen végzett, de mindegyik magyar versenyző rendelkezett már kellő tapasztalattal, kiemelkedő országos eredményekkel, illetve világ- és Európa-bajnoki helyezésekkel.

sakk jj21 [1]

Juhász Judit lett a legjobb női játékos  •  Forrás: Facebook

A csapatot Ruck Róbert nemzetközi nagymester vezette, aki tisztában volt a ténnyel: bár a magyarok a 14. helyről kezdenek, nagyon sok nemzet (elsősorban ázsiai) fiataljainak az Élő-pontszáma nem teljesen fedi a valóságot, számos esetben kiszámíthatatlan tudásszintű játékosokra kell felkészülniük. Ettől függetlenül Csíkiék számára jól kezdődött a világbajnokság, Thaiföld fiataljait könnyedén győzték le, ám a folytatásban a bolgároktól, az oroszoktól és a litvánoktól is vereséget szenvedtek. A győzelem útjára az ötödik fordulóban, a dél-afrikaiak ellen tért vissza az ötös, a lendület kitartott a törökök leánycsapata ellen is. Végül Türkmenisztán elleni döntetlen, Malajzia elleni sima siker és a házigazdák negyedik helyen kiemelt „piros” csapata elleni ugyancsak remi zárta a tornát. Magyarország így a 19. helyen végzett.

„A verseny nagyon rosszul indult, az első fordulóbeli kötelező győzelem után három meccset is elveszítettünk – értékelt Ruck Róbert. – Kezdődött a bolgárokkal, ahol egy nyert és egy jobb állást is elvesztettünk, így nem csoda, hogy kikapott a csapat. Ezt tetézte, hogy „jutalmul” megkaptuk a második kiemelt oroszokat. A felzárkózást csak az ötödik fordulóban tudtuk megkezdeni, innen viszont már nem volt megállás. Három győzelmet egy döntetlent szerezve elérhető közelségbe került a tisztes helytállás. Annak ellenére, hogy a negyedik kiemelt törökökkel kerültünk össze az utolsó fordulóban, bizakodó voltam, hiszen az előző fordulóban 4–0-ra nyertünk, és győzelem esetén elérhettük volna a kiemelési sorszámunkat, amit a szörnyű kezdés után nem nagyon gondoltunk. Az első két táblán Alex és Marci könnyedén hozta a döntetlent. Utolsó táblán Ferenc egyre jobban állt, és joggal bizakodhattunk. Közben a 3-ason Endre, a jól felkészült ellenfele ellen rossz állásba keveredett. Sajnos Feri elszámolta magát a végjátékban és az ellenfél megmenekült. Endre viszont hatalmasat küzdött, és kicsi hiányzott, hogy megfordítsa a játék menetét. A döntetlen így is elismerésre méltó, valószínűleg a magyar csapat legnagyobb mentése volt. A 2– 2-es eredménnyel így csak tizenkilencedikek lettünk, de az utolsó fordulókban mutatott játék már biztató volt.”

sakk jj11 [2]

A magyar csapat  •  Forrás: Facebook

A csapatvezető a játékosokról elmondta, hogy az első három táblás fiú szereplése elmaradt a várttól. Krstulovic a gyengébb ellenfeleket biztosan verte, de a jobbakkal meggyűlt a baja. Borhy két teljesen nyert állást vesztett el, ami rányomta a bélyegét a teljesítményére, de pozitívum, hogy képes volt felállni három vereség után is. Csiki sem teljesített kiemelkedően, viszont az ő küzdőszelleme dicsérhető leginkább, különösen, hogy betegen is vállalta az utolsó forduló megpróbáltatásait. Ruck szerint a fiúk közül Gombócznak sikerült a legjobban a játék, de ő is bennhagyott egy-egy fél pontot az oroszok és törökök ellen. Ám amennyire nehezebben ment a fiúknak, annyira sziporkázott az egyetlen leány játékos, Juhász Judit.

„Öt mérkőzésből ötöt megnyert. Ezen nincs mit magyarázni – mondja a sakkolimpiai ezüstérmes csapatvezető. – A százszázalékos teljesítmény mellett olyan erényeket mutatott meg, amit eddig nem gondoltam, illetve nem láttam tőle. Méltán nyerte el az ötödik tábla és a legjobb női versenyző után járó két aranyérmet. Ne felejtsük el, hogy fiatal versenyzőkről van szó, Judit még egyszer, Marcell, Endre, Ferenc pedig még a következő két évben is részt vehet ezen az eseményen, szóval van még lehetőség javításra.”

Ezzel a teljesítménnyel Juhász 57,2 Élő-pontot szerzett, a fiúk 99-et veszítettek. A világbajnokságot az egyedüliként veretlen maradó Azerbajdzsán nyerte, a második üzbégek és a bronzérmes fehéroroszok előtt.

További korosztályos hírek SAKKBAN [3] a sportági aloldalunkon.