UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2019-11-13 08:57

Labdarúgás: motiváció a fellegekben – szépen zárná dicstelen évét a magyar U21-es válogatott

Idei utolsó felkészülési mérkőzésére készül a Gera Zoltán vezette U21-es labdarúgó-válogatott; a szövetségi edző bízik benne, hogy együttese végre áttöri a gátat, és győz a 2019-es naptári évben.

A 2021-es, részben hazai rendezésű korosztályos Eb-re készülő magyar U21-es labdarúgó-válogatott 2019-es esztendeje a teljes átalakulásról szól. Annak, hogy a naptári évben még nem tudott mérkőzést nyerni Gera Zoltán újdonsült alakulata, több magyarázata is van. Az előzményeket figyelembe véve pedig azt mondhatjuk: már az is győzelemmel ér fel, hogy a 97-szeres válogatott klasszis személyében falkavezért talált a 2018 végén romokban heverő csapat. Jóllehet, kapkodásnak nyoma sem volt, hiszen több mint 10 hónapot kellett várni a „legidősebb” korosztályos nemzeti együttes újbóli pályára lépésére: szeptember 6-án a roppant erős dánok elleni 0–0-val tért vissza a magyar csapat. Ezt akkor sikernek is felfoghattuk, elvégre a korosztály nyári Európa-bajnokságán remeklő ellenfél több 10 millió eurót érő támadóit tudta hatástalanítani a Gera-válogatott. Azóta (és úgy összességében 2019-ben) azonban nem sok örömöt szereztek U21-eseink: a norvégoktól (0–3), a horvátoktól (1–4) és a szlovénoktól (0–1) is kikaptak. A vereségek okait boncolva a szövetségi edző szomorú megállapításokat tett: egyrészt kevés a számításba vehető futballista, másrészt akikre szüksége lenne, azok nem játszanak igazán klubjukban. Ebből fakadhat az is, hogy a csapatkapitány Szalai Attilát leszámítva nincs igazi vezére az együttesnek. Az Apollon Limasszol bekkje ugyanakkor most nem lehet Gera Zoltán segítségére, mert Kádár Tamás sérülése miatt Marco Rossi szövetségi kapitány behívta a felnőttválogatottba. Így óriási kérdés, ki lök majd nagyot az újjáalakuló U21-es válogatott szekerén. Leginkább gólvágók kerestetnek: Gera regnálása alatt egyedül Bíró Bence szerzett gólt – a horvátokkal szemben elszenvedett 4 – 1-es vereséget hozó összecsapás során talált be –, ami édeskevés.

Gera Zoltán csak extra motivált játékosokat tud elképzelni a Puskás Arénában Ausztria ellen Forrás: MLSZ
Gera Zoltán csak extra motivált játékosokat tud elképzelni a Puskás Arénában Ausztria ellen Forrás: MLSZ
Noha a sokat megélt szövetségi edző nem egyszer hangsúlyozta, hogy erősebb, mondhatni Eb-színvonalú válogatottak ellen lehet csak fejlődni, azért nem verhetetlen csapatokkal néztek farkasszemet a mieink. A 2021-es kontinensviadalon a horvátokéhoz hasonló játékerejű együttesek jelentik majd a beugró szintet, a spanyol, a német vagy a francia kaliberű válogatottak ennél százszor nagyobb próbatétel elé állítanák Gera Zoltán nemzeti csapatát. Addig mindenesetre sok víz lefolyik még a Dunán. Észak-Írország és Ausztria korosztályos válogatottjai ellen újabb esély nyílik a magyar villantásra. A szövetségi edző legújabb keretébe behívta az 1998-as születésű, vajdasági származású Szőke Adriánt, a holland élvonalbeli Heracles támadóját, aki korábban még soha nem lépett pályára magyar színekben – eddig csupán a szerb U18-as válogatottban szerepelt – továbbá a nemrég az U19-es nemzeti csapattal a selejtező csoportjában ragadó Varju Benedeket. „Továbbra is a csapatépítés fázisában járunk, ezt jelzi az is, hogy újabb labdarúgókat próbálunk ki az előttünk álló mérkőzéseken – mondta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán. – Szeretnénk több játékelemben is előrelépni, fontos, hogy mindkét mérkőzésen végig stabil maradjon a védekezésünk, és az előző meccsek megmutatták, hogy támadójátékban is fejlődnünk kell. Próbáltunk minél több információt szerezni a két ellenfelünkről, az észak-írek erősek, darálós futballt játszanak, míg az osztrákok egyik nagy erénye, hogy nagyon gyorsak az átmeneteik, így figyelnünk kell arra, hogy ne hagyjunk előttük területeket. Eddig négy mérkőzés van mögöttünk, amelyek egyelőre nem igazán bővelkedtek sikerélményekben. Úgy gondolom, nagy lendületet adna a csapatnak, ha sikerülne nyernünk, és önbizalmat szereznünk a folytatásra. Minden játékosnak életre szóló élmény lesz a Puskás Arénában pályára lépni. Ha ez nem jelent nekik extra motivációt, nem hozza extázisba őket, akkor semmi. Úgy kell hajtaniuk, mintha ez lenne az egyedüli alkalmuk arra, hogy a felnőttválogatott csodálatos stadionjában kifussanak a gyepre. Ha nekem fiatalon azt mondták volna, hogy pályára léphetek az újonnan átadott Puskás Arénában, biztos vagyok benne, hogy mindennap ezzel a tudattal keltem és feküdtem volna. Bízom benne, hogy ők is így vannak ezzel. ”

A MAGYAR U21-ES VÁLOGATOTT KERETE Kapusok: Demjén Patrik (ZTE), Varga Ádám Gábor (Soroksár), Varga Ádám (Duna-Aszfalt) Védők: Varjas Zoltán (Komárno), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Varju Benedek (MTK Budapest), Tóth Bence (Vasas), Bolla Bendegúz (ZTE), Kovács Krisztián (Győri ETO) Középpályások: Szabó Bence (DVTK), Kiss Bence (Haladás), Tajti Mátyás (Zaglebie Lubin), Schäfer András (Chievo), Banó-Szabó Bence (Honvéd), Palincsár Martin (MTK Budapest), Majnovics Martin (Mattersburg), Szalai Attila (Apollón) Támadók: Kundrák Norbert (DVSC), Bíró Bence (Guimaraes), Szőke Adrián (Heracles), Kovácsréti Márk (Kisvárda), Szánthó Regő (Győri ETO), Szabó Máté (Budafok).

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.