- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Úszás: három utánpótláskorú versenyző is tagja a skóciai rövid pályás Eb-re utazó csapatnak

Zombori Gábor, Békési Eszter és Szabó-Feltóthy Eszter is ott lehet a december 4. és 8. között sorra kerülő rövid pályás Európa-bajnokságon. A három 17 éves versenyző képviseli majd az utánpótlást a glasgow-i eseményen, ugyanakkor várhatóan a tapasztalatszerzés lesz a legfőbb céljuk.

190820_junior_uszo_vb_1nap_zombori_gabor_10_511x365_acf_cropped [1]

Békési Eszter  – aki a múlt héten a dohai világkupán nagymedencében 200 méter mellen aranyérmet nyert  – 50, 100 és 200 méter mellen is rajthoz áll majd. Ahogyan honlapunknak elmondta, noha a 25 méteres medence nem igazán áll közel a szívéhez, mivel a rajt és a forduló sem az erőssége, viszont jó formában érzi magát – ezt a doha vk-siker is megmutatta – és a leghosszabb számában szeretne középdöntőt úszni.

Szabó-Feltóthy Eszter erős programot vállalt, ugyanis 200 háton, valamint 100, 200 és 400 méter vegyesen is vízbe ugrik majd. A fiatal versenyző arról beszélt, hogy nem igazán kedveli a rövid pályát, de egy ilyen lehetőséget semmiképpen sem szeretett volna kihagyni. Hozzátetette, mivel azokban a számokban, amelyekben rajthoz áll, minden esetben van nála két jobb magyar is, így a továbbjutásban nem gondolkozik, de szeretne jó egyéni időket úszni, ahogyan a legutóbbi országos bajnokságon is.

Zombori Gábor – a magyar úszósport harmadik egyéni junior-világbajnoka – jelenleg Cipruson edzőtáborozik. Ő 200 és 400 méter gyorson, valamint 50 méter háton és 100 méter vegyesen indul.

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN [2] a sportági aloldalunkon.