- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

A párbajtőrvívó Muhari Eszter: mindig csak magammal szemben vannak elvárásaim

A 17 éves párbajtőröző, Muhari Eszter gyakorlatilag mindent megnyert, amit lehetett a kadétmezőnyben. Az új évadban viszont már a junior korosztályban kell versenyeznie, ennek ellenére már a felnőttek között is rendre bizonyít. Ékes példa erre, hogy az első felnőtt Magyar-kupán diadalt aratott, nem sokkal később pedig beverekedte magát a tallinni felnőtt-világkupaverseny nyolcaddöntőjébe.

Muhari Eszter remekelt a tallinni felnőtt-világkupaversenyen Forrás: Magyar Vívó Szövetség [1]

Muhari Eszter remekelt a tallinni felnőtt-világkupaversenyen  •  Forrás: Magyar Vívó Szövetség

„A budapesti vb után kaptunk némi pihenőt, de aztán kőkemény munkának vágtunk neki. Edzéseim sokkal intenzívebbek és szakmaibbak. A gyógytornától kezdve a videózásig mindennel találkozom, bíztam benne, hogy meg lesz a gyümölcse. A Magyar-kupán szerzett aranyérmem elképesztően boldoggá tett, még soha nem nyertem meg ezt a megméretést a felnőttmezőnyben. Az észtországi siker minden várakozásomat felülmúlta: karrieremben ez volt az első eset, hogy ilyen sokáig meneteltem. Ráadásul nem kis skalpokat szerezve jutottam odáig” − összegezte teljesítményét Eszter.

Igaza is van, merthogy komoly sportolókat utasított maga mögé. A selejtezőnapon százszázalékos teljesítménnyel lépett tovább a csoportkörből, majd a világranglistán 48. orosz Tatjana Andrjusinát nemes egyszerűséggel 15:7-re iskolázta le. A következő körben a világranglista 13. helyezettje, az ukrán Olena Krivicka következett. Nagy falat. Ez az asszó már sokkal izgalmasabban alakult, olyannyira, hogy egyetlen tus, azaz a „hirtelen halál” döntött – Muhari javára (12:11).  László István tanítványa a nyolcaddöntőben a franciák kiválóságával, Joséphine Jacques-Andre-Coquinnel találkozott, és kis híján megszerezte az ő skalpját is. Nyolc tízről még egyenlített a Honvéd reménysége, ám ezúttal a hosszabbítás nem neki kedvezett (10:11), így jelentette a tizenhatos tábla a végállomást.

Eszter már tavaly is bravúrt bravúrra halmozott: egyéniben és csapatban is kadét Európa-bajnoki címet szerzett Foggiában (előbbiben először, utóbbiban másodszor védett címet), nem sokkal később, a lengyelországi Torunban életében először világbajnoki címet ünnepelhetett. De ez még nem minden: kadét, junior és felnőtt korosztályban is megnyerte az országos bajnokságot, s erre korábban soha nem volt még példa a szakág hazai történelmében.

Mindezt figyelembe véve adódik a kérdés: mekkora eredménykényszerben kell pástra lépnie a viadalokon?

„Mindig csak magammal szemben vannak elvárásaim, a többivel egyelőre nem foglalkozom, és ez remélem az idő haladtával sem változik. Gyakran mondják, hogy még könnyű vívnom a felnőttekkel, mert gyakorlatilag teher nélkül küzdhetek, ez igaz is. Nem tudom, milyen lesz, amikor ez megváltozik. Az biztos, hogy a juniorok között szeretnék most bizonyítani. Először is most hétvégén, a laupheimi világkupaversenyen. Ebben a korcsoportban ugyanis soha nem jutottam még négy közé, ezt a határt szeretném áttörni. Ami pedig az évad további részét illeti: az Európa- és a világbajnokságról is éremmel szeretnék hazatérni.”

További korosztályos hírek VÍVÁSBAN [2] a sportági aloldalunkon.