UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2019-11-22 12:15

Kosárlabda: Gereben Lívia soha nem adja fel

Egy pillanatig sem adta fel a harcot Gereben Lívia, a Szekszárd 20 éves válogatott bedobója, aki sikeres csontvelő-átültetésen esett át. A fiatal játékossal a Nemzeti Sport pénteki száma közölt hosszabb interjút, amelyből kiderül, hogy már a visszatérés gondolata jár a fejében.

Gereben Líviánál május 10-én diagnosztizáltak leukémiát, azóta több kemoterápiás kezelésen, valamint csontvelő-átültetésen esett át A fiatal kosaras a kemoterápiás kezelésekről szólva elmondta, rendkívül nehéz időszak volt, ugyanis trombózis keletkezett a lábában, valamint a nyálkahártyája is károsodott. Emellett tüdőgyulladással küszködött, nem tudott enni, minek következtében 14 kilogrammot fogyott. Gereben_511x365_acf_cropped Mint azt elmondta, édesanyja őssejtjeit kapta meg: „Tőle úgy vették le, hogy egy hétig injekciózták, mindkét karjában tű volt, az egyikből vették a vért, a másikba meg visszaadagolták. Fájdalmas volt neki is, de jól sikerült, olyannyira, hogy az orvosok azt mondták, ilyet még nemigen láttak” - fogalmazott. Hangsúlyozta, a betegséggel szembeni kemény harc során természetesen voltak sötét gondolatai, de hogy feladja, soha nem jutott eszébe. „Tudtam, nem szabad még csak rágondolnom sem, hogy nem élem túl.” A felépülés folyamatáról szólva Gereben Lívia arról beszélt, hogy most egyfajta türelemjáték következik. A beteg sejtek elvileg kilencvenkilenc százalékban eltűntek, ugyanakkor az immunrendszere annyira legyengült, hogy most rendkívül sebezhető, és a szobájából is csak védőöltözetben mehet ki. Jelenleg úgymond negyvennapos, január közepéig, száznapos koráig rendkívül szigorú szabályok szerint kell élnie. Gereben Lívia egyúttal kijelentette, a nyáron már szeretne edzésbe állni, és a következő idényben visszatérni a pályára. Egyéb korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.