UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Szakszemmel

2019-11-28 10:14

Még egy nap az utánpótlásért – konferencia a fiatalok sportjáról

Immár kilencedszer rendezi meg az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével és a Decathlon támogatásával az Egy nap az utánpótlásért című interaktív, praktikus tanácsokkal, ötletekkel szolgáló konferenciát. A csaknem egész napos rendezvényről folyamatosan frissülő hírfolyammal jelentkezünk.

Túlzás lenne azt állítani, hogy még a nap is kisütött a kilencedik Egy nap az utánpótlásért című konferencia hírére a budapesti Lurdy Rendezvényközpont környékén, ugyanakkor az esős időjárás ellenére is csaknem kétszáz érdeklődő jelent meg.

Kilencedszer is megrendezi az Utanpotlassport.hu szerkesztősége az Egy nap az utánpótlásért című konferenciát
Kilencedszer is megrendezi az Utanpotlassport.hu szerkesztősége az Egy nap az utánpótlásért című konferenciát
A már hagyományos, a fiatalok sportjával  foglalkozó esemény tematikája idén az Így lettünk bajnokok című könyvre épül, amely a jelen hazai klasszisainak gyermek- és fiatalkorát dolgozza fel, a tizenéves sportolók felnőtté válásig terjedő időszakáról, a mindennapokról, a sikerek és kudarcok kezeléséről, az edző-tanítvány viszony fontosságáról szól. A rendezvény fővédnöke, dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár felelevenítette az év felejthetetlen utánpótlássikereit, többek között a kézilabdás lányok Győrben nyert junior Európa-bajnoki aranyérmét. Majd háláját fejezte ki a jelenlévő edzőknek, szülőknek, érdeklődőknek, mint fogalmazott: csakis az utánpótlásban lehet megalapozni a jövőbeni nagy tetteket. Szerinte az Egy nap az utánpótlásért című konferencia hiánypótló esemény, amiért köszönetét fejezte ki az Utanpotlassport.hu-nak, a Magyar Edzők Társaságának és a támogatóknak. Az első programpont az Így lettünk bajnokok című könyv bemutatása volt, a négy szerző – Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla, Török László – mondta el, miért is született meg a kötet. Beszélgetésükből kiderült, tapasztalataik alapján a bajnokká válás útján a karakter és a jellem a tehetségnél is fontosabb. A jelenlévők hallhatták, miként lett Michelisz Norbert autóversenyző, miért hagyta abba kis híján a kézilabdát a győri legenda, Görbicz Anita, de szóba került Berki Krisztián iskolai bombariadója és Varga Dénes „jó útra térése” is.
Kammerer Zoltán és Marosi Ádám
Kammerer Zoltán és Marosi Ádám
Az olimpiai bajnok kajakos Kammerer Zoltán és az olimpiai bronzérmes, világbajnok öttusázó Marosi Ádám közös előadásából kiderült, hogy többféle recept vezethet sikerre a bajnokká válás útján. A moderátor, Fazekas Erzsébet a családi háttérről kérdezte a két klasszist, kiderült, Kammerer szülei úgymond „békén hagyták” őt, míg Marosi édesanyja a leghangosabb szurkolók közé tartozott a versenyeken, de akadt olyan családtagja is, aki orvoshoz vitte, hogy bebizonyítsa: alkalmatlan az élsportra. A bajnokok után Földesiné dr. Szabó Gyöngyi szociológus lépett színpadra, aki a fiatal sportolókat érintő környezeti hatásokról beszélt. Azaz: mennyit számít az egzisztenciális helyzet? Valós veszély-e a kontraszelekció? Mik lehetnek a figyelmet elvonó külső tényezők? Nem sokkal ebéd előtt a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium – ahova többek között Kovács, Katalin, Kőbán Rita, Kulcsár Krisztián és Marosi Ádám is járt – testnevelés-munkaközösségének vezető tanára, Vajda Zsuzsanna tartott előadást a tanárok kiegészítő szerepéről a sportoló, edző, szülő háromszögben. Ismertette, szerinte hogyan segítheti az iskola a klasszissá válás folyamatát. A délutáni etap elején Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázó, a Budapesti Honvéd SE elnöke beszélt a klubok lehetőségeiről a tehetség kibontakoztatásában. Kifejtette a patinás fővárosi egyesületben alkalmazott életpályamodellt, amelyben három részre osztotta a sportolók pályafutását: toborzás–versenyeztetés–sport után. Hangsúlyozta, hogy fontos a tervezés és a civil életre való felkészítés már a fiatal sportolók esetében is. Utána az olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok cselgáncsozó, Ungvári Miklós és edzője, Bíró Tamás kapott kérdéseket. Több évtizedre visszanyúló kapcsolat az övék, az előadás során tanulságos történeteket osztottak meg, elmesélték, az akkor 20 éves edző a túlmozgásos fiatallal milyen úton jutott el a világ legjobbjai közé. Az edző-versenyző kapcsolat tökéletes példáját követően a szülőké volt a főszerep. Babos Csaba, a párosvilágbajnok teniszező, Babos Tímea édesapja, Rasovszky Zita, a világbajnok nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf édesanyja és Lencz Erika, a világbajnoki ezüstérmes sportlövő, Péni István édesanyja. Elmondták, hogyan kezdődött a későbbi klasszisok pályafutása, milyen „áldozatokat” kellett hozni azért, hogy a fiatalok eljussanak a csúcsra. Végezetül dr. Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem Pszichológiai és Sportpszichológiai Tanszékének vezetője tartotta már sokadik lebilincselő előadását az Egy nap az utánpótlásért konferencia történetében. A tizenéves sportolók lelki világába nyitott betekintést, és adott praktikus tanácsokat a jelenlévő szakembereknek a kudarctűrés és sikerkezelés területén egyaránt. Vagyis lezajlott a kilencedik hasznos nap is a magyar utánpótlásért. Dr. Lénárt Ágota előadása itt elérhető.