UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Úszás

2019-12-26 12:51

Az Egerszegi családban minden gyermek sportol

Az ötszörös olimpiai bajnok úszónő, Egerszegi Krisztina csak nagyon ritkán nyilatkozik, így a gyermekeiről is csak keveset tudni. Karácsonyra azonban írás jelent meg a femina.hu-n, áttételes információkkal a két Egerszegi lány, Klára és Krisztina sportoló gyerekeiről.

Egerszegi Krisztina, aki 1988-ban Szöulban, mint az ország „kicsi lánya”, tizennégy évesen a 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka lett, nyolc esztendővel később, a harmadik olimpiáján az ötödik aranyérmét is megszerezve, jelentette be visszavonulását. A sajtótájékoztatón elmondta: az addigi életét az uszodában töltötte, naponta már hajnalban edzett, és így szinte semmit nem tud a hétköznapokról. Azokban szeretne most már ismereteket szerezni.

Az olimpiai bajnok úszónő az akkor még kicsi gyermekeivel, 2004 júniusában Fotó: Puzzlepix/Hortolányi Anikó
Az olimpiai bajnok úszónő az akkor még kicsi gyermekeivel, 2004 júniusában Fotó: Puzzlepix/Hortolányi Anikó
Azt tudjuk, hogy 1999 májusában férjhez ment Vigassy Ádámhoz, 2000-ben megszületett Bálint fia, 2002-ben Barnabás, 2004-ben pedig a lánya, Zille. A nyilvánosságot kerüli, interjút nagyon ritkán ad. Így aztán soha nem tesz nagyhangú nyilatkozatokat sem, nem akarja felforgatni a sportágat, nem kíván kiváltságokra szert tenni… A gyerekeikről is csak keveset lehet tudni. Ő maga a pilátesz nevű fitneszprogram híve, az uszodában csak azért fordul meg gyakran, mert az idősebbik fia, Vigassy Bálint versenyszerűen úszik, a mama nyomdokain haladva a hátúszásban remekel. December 24-én jelent meg róla az utolsó írás a femina.hu-n, Orbán Violetta jóvoltából. Hogy Krisztinát milyen nehéz szóra bírni, azt a szerző is igazolja azzal, hogy forrásként Tekauer Márknak a szeptemberben a Story magazinnak adott interjújára hivatkozik. Aszerint Krisztina mindhárom gyermeke sportol, ahogy a nővére családja is sportos: Klára kajakozott, most úszóedzőként dolgozik, a volt férje vízilabdázott, mindkét fiuk edzőnek készül, árulta el az idősebbik, aki nem más, mint a megszólaltatott Tekauer Márk. Krisztina szülei Érden a dédnagymama nyaralóját építették át családi házzá, amikor pedig a szomszédos telek eladó lett, a két lány, Krisztina és Klára megvette, és felépítette az ikerházukat, amelynek az alagsorában medencét alakítottak ki. „Akkoriban Mazsinak hívtak, és rólam nevezték el Mazsola Úszótanodának. Kriszta fiai is ott úsztak. A legidősebb, Bálint amúgy a legjobb barátom, mindent tudunk egymásról, együtt bulizunk” – mondta el Márk, aki az úszóválogatott tagja. Márk öccse, Patrik kajakozik, a húguk, Gréta kézilabdázik. Egerszegi Krisztina legidősebb gyereke, a 19 éves Bálint úszik, háton ígéretes tehetségnek tartják. A középső, a 17 éves Barnabás kajakozik, a legfiatalabb, 15 éves Zille pedig lovagol. Az unokatestvérek között olyan szoros kötelék alakult ki, mint az édesanyjuk között. Sok közös élményt szereztek, közösen mentek állatkertbe, kirándulni, libegőzni. Márk leginkább a sok süteményre emlékszik, amelyet a nagynénje, az ötszörös olimpiai, kétszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok Egerszegi Krisztina készített. „A tiramisuja maga a tökély, a répatortája fenséges, minden sütit fantasztikusan csinál. Nagyokat lehet vele beszélgetni, nevetni” – mesélte Márk a Story magazinnak. Egerszegi Krisztina egyszer azt nyilatkozta, hogy egész életében családanya akart lenni. Amint az a fentiekből is érzékelhető, meg is valósította.