- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Schermann Regina először lép jégre, curlingcsapatunk a házigazdákkal néz farkasszemet

A lausanne-i ifjúsági téli olimpia szombati versenynapján Schermann Regina személyében újabb magyar fiatal mutatkozik be. A Jégkorszak SE 15 éves műkorcsolyázója élete formájában teljesítette az előző év második felét, az összes válogatóversenyt megnyerte – amellett pedig már a felnőttek között is gyűjtött tapasztalatot, a decemberi magyar bajnokságon egyedül az olimpikon Tóth Ivett előzte meg–, így nem volt kérdéses, hogy utazhat Svájcba. „A rövidprogramban olyan lányt mutatok be, aki az esőben táncol, és ezt nagyon élvezem. Ami pedig a kűrömet illeti, az Egy gésa emlékiratai című film zenéjére futok, természetesen a gésát alakítva. Nem tudom, milyen erős lesz a mezőny, de úgy gondolom, ha minden sikerül, akár a legjobb tíz közé is kerülhetek”– fogalmazott a lausanne-i túra előtt honlapunknak Gajane Akopjan tanítványa.

Schermann Regina szerint, ha legjobbját nyújtja, akár a legjobb tízbe is bekerülhet Fotó: Lehotzky István/MOKSZ [1]

Schermann Regina szerint, ha legjobbját nyújtja, akár a legjobb tízbe is bekerülhet  •  Fotó: Lehotzky István/MOKSZ

A rövidprogramját előadó Regina mellett érdemes lesz figyelni curlingben vegyes csapatunkra: a Joó Linda, Nagy Laura, Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc Sebestyén felállású négyes remekül kezdte a svájci tornát, hiszen  legyőzte az egyik nagy riválist, a dánt. „Velük mindig jó meccseket játszunk, legutóbb az EYOF-on győztük le őket a négy közé kerülésért – és a mieink Szarajevóban meg sem álltak a történelmi bronzéremig (– A szerk.) –, most is higgadtak maradtunk, és végig irányítva nyertünk 6–2-re. Így a csoportunk egyik erős csapatán már túlvagyunk, van még három… A svájciak rendkívül erősek, Kínát nagyszerű teljesítménnyel verték 5–3-ra az első fordulóban” – nyilatkozta a mérkőzés után a magyar csapatot edzőként elkísérő Szarvas Gábor.

És természetesen alpesi sízőink, valamint a vegyes nemzetiségű csapatokban játszó jégkorongozóink számára is folytatódik a megméretés. Tóth Zita és Trunk Tamás ezúttal a kombinációs szlalomban bizonyíthat, előbbi tavaly az EYOF-on az előkelő kilencedik helyet csípte meg ebben a számban.

22:00
Szabó Fruzsina a zöldekkel, Gengeliczky Dorottya a szürkékkel nyert 3×3-as jégkorongban

A Fruzsinával felálló zöld alakulat 9−7-re nyert a pirosak ellen, míg a szürkék ugyanilyen arányú győzelmet arattak a barnákkal szemben. Szabóék a hetedik helyre léptek elő, Gengliczkyék pedig az ötödikre.

20:26
A Metzler Reginával felálló kékek győztek a feketék ellen a 3×3-as hokisok versenyében

Regináék a 8−4-es sikert értek el Márton Lucáék fekete színű alakulatával szemben. A kékek − három győzelemmel − a tabella második helyén tanyáznak, a feketék pedig − két győztes, egy vesztes meccsel − harmadikak. A Véghelyi Dórát is soraiban tudó narancs színű együttes 8−3-as vereséget szenvedett a sárgáktól, így az ötödik helyre csúszott vissza.

19:08
A műkorcsolyázó Schermann Regina a 11. helyről várja a kűrt

A tizenhat főt számláló mezőnyben csúszott jégre Regina. A rövid programjában olyan lányt mutatott be, aki az esőben táncol, és azt nagyon élvezi. A Jégkorszak SE 15 éves veresenyzője 50.62 pontot kapott, ez a tizenegyedik helyre volt elegendő. Az előzetesen, célként megfogalmazott tizedik hely tehát csak egy lépésre van.
„Izgultam, hiszen ez az első olimpia, amelyen részt veszek, ráadásul teltház előtt. Próbáltam kizárni mindent. Örülök, hogy minden elemet sikerült jól bemutatnom. A kűrben is ez a célom, illetve az, hogy az előadásban még többet tudjak adni a közönségnek” – nyilatkozta a szövetségnek Regina a program után. [2]

18:56
Hegedüs Levente a zöldekkel, Ivády Milán a barnákkal nyert a 3×3-as jégkorongban

A zöldek szoros ütközetben, 9−8-ra verték a pirosakat, Hegedüsék így két győzelemmel a tabella élére ugrottak. Az Ivádyval felálló barnák 16−6-ra nyertek a Szalay Boldizsárt is soraiban tudó szürkékkel szemben. Előbbi együttes − két győzelemmel és egy vereséggel − második, utóbbi  pedig − azonos statisztikai mutatóval − negyedik a lajstromon.

Először kapott ki a Weidemann Márkkal felálló narancssárga csapat [3]

Először kapott ki a Weidemann Márkkal felálló narancssárga csapat

17:12
Először veszített a Weidemann Márkkal felálló narancssárga színű vegyescsapat a 3×3-as hokiban

Két győzelem után kikaptaka a narancssárgák; 9−4-es vereséget szenvedtek az ez idáig nyeretlen sárgáktól. Márkék emiatt a haramdik helyre csúsztak vissza a tabellán.

16:10
Második mérkőzésén alulmaradt a curlingválogatott 

A Szarvas Kristóf, Joó Linda, Tatár Lőrinc és Nagy Laura alkotta curlingcsapat súlyos, 8−2-es vereséget szenvedett a hazai pálya előnyét élvező svájci alakulattal szemben. A magyarok így egy-egy győzelemmel és vereséggel a B csoport harmadik helyén állnak (holtversenyben Kínával).

14:35
Túlvannak a második körön 3×3-as jégkorongozóink

A nemenként nyolc-nyolc együttest felvonultató 3×3-as jégkorongtornán összesen kilenc versenyzőnk érdekelt, mindannyian teljesítették a második fordulót. A fiúk veretlensége egészen addig tartott, amíg a Hegedüs Leventét a soraiban tudó zöldek az Ivády Milánt is foglalkoztató barnákkal csaptak össze: előbbiek nyertek 8–6-ra. Weidemann Márk csapata is győzelemnek örülhetett, a narancsok 11–1-re verték a kékeket. A lányok mezőnyében Gengeliczky Dorottyának és a szürkéknek ezúttal sem jött össze a siker (5–11), a Márton Lucát a keretükben tudó feketék azonban ismét diadalmaskodtak, 5–4-re győzték le a piros együttest. A zöldbe öltözött Szabó Fruzsina és társai 6–4-re kikaptak, Metzler Regina és Véghelyi Dóra pedig egymás ellen meccselt, s előbbi nyert 7–4-re a kékekkel.

13:30
Az izraeli színekben induló Szöllős Noa újabb érmet szerzett, Tóth Zita a 17. helyen zárta a kombinált számot

Azok után, hogy pénteken bronzérmet szerzett az alpesi sízők női szuperóriás-műlesikló viadalán, ezúttal a kombinált számban állhatott fel a dobogóra az izraeli színekben versenyző Szöllős Noa. Ezúttal ráadásul egyel feljebb, a második fokra, elvégre szlalomban a tizedik leggyorsabbnak bizonyult, márpedig ez összesítésben a második helyre repítette őt a kombinált számban. A győzelmet az osztrák Amanda Salzgeber szerezte meg, kettejük között mindössze 95 század döntött.
Tóth Zita a 22. legjobb idővel teljesítette a szlalomot, kombináltban ezzel a 17. helyet csípte meg. Az alpesi síben hagyományosan az első harminc helyzettet jegyzik. A huszat még inkább.

Szöllős Noa ezúttal ezüstéremmel gazdagodott Forrás: NOB [4]

Szöllős Noa ezúttal ezüstéremmel gazdagodott  •  Forrás: NOB

12:36
Holtverseny és két aranyérem az alpesi síző fiúk kombinált számában

A mai nap első éremátadó ceremóniáján rögtön ketten is a dobogó tetejére álltak. Köztudott, hogy a kombinált számban a szuper-óriásműlesiklásban, valamint a szlalomban elért eredmény együttesen számít. Nos, a norvég Mikkel Remsoey az első versenyszámban hatodik lett, s 23 századdal ért le gyorsabban a pályán a kilencedik helyen végző, francia Auguste Aulnette-nél. Ennek azért nagy a jelentősége, mert szlalomban mindketten remekeltek: előbbi a második, utóbbi pedig a legjobb időeredménnyel teljesítette a pályát. És mit ad Isten, éppen 23 század volt köztük a különbség… Összesítésben ez azt jelenti, mindketten 1:28.41-el végeztek, így márpedig közösen állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Az 53-as rajtszámmal versenyző Trunk Tamás ellenben szlalomban nem ért célba.

10:26
Szalay Boldizsár (15) csapata második mérkőzését is megnyerte a 3×3-as jégkorongtornán

A DVTK Jegesmedvék U16-os csapatának kapitánya az úgynevezett szürke együttest erősíti a nemenként nyolc, vegyes nemzetiségű együttest felvonultató 3×3-as jégkorongtornán, és a második fordulóban is győzelemnek örülhetett: a szürkék 11–8-ra verték a sárgákat. Ezzel egyébként továbbra is veretlenek a magyar fiúkat felvonultató alakulatok. Hamarosan, a 10.30-kor kezdődő összecsapásokon Hegedüs Levente, Ivády Milán és Weidemann Márk folytathatja a győzelmi sorozatot.

A MAGYAROK SZOMBATI PROGRAMJA
3X3-as JÉGKORONG.
9.00: fiúk, 2. forduló, sárga–szürke 8–11 (Szalay Boldizsár: szürke)
3X3-as JÉGKORONG. 10.30: fiúk, 2. forduló, zöld–barna 8–6, kék–narancs 1–12 (Hegedüs Levente: zöld, Ivády Milán: barna, Weidemann Márk: narancs)
ALPESI SÍ. 10.30: fiú alpesi kombináció, műlesiklás (Trunk Tamás szlalomban nem ért célba)
3X3-as JÉGKORONG. 12.00: lányok, 2. forduló, sárga–szürke 11–5, fekete–piros 5–4 (Gengeliczky Dorottya: szürke, Márton Luca Emese: fekete)
ALPESI SÍ. 12.30: leány alpesi összetett kombináció (Tóth Zita 17. lett)
3X3-as JÉGKORONG. 13.30: lányok, 2. forduló, zöld–barna 4–6, kék–narancs 7–4 (Szabó Fruzsina: zöld, Metzler Regina: kék, Véghelyi Dóra: narancs)
CURLING. 14.00: vegyes csapat, Svájc–Magyarország (Joó Linda, Nagy Laura, Szarvas Kristóf, Tatár Lőrinc Sebestyén)
3X3-as JÉGKORONG. 16.00: fiúk, 3. forduló, sárga–narancs (Weidemann Márk: narancs)
MŰKORCSOLYA. 16.10: leány egyéni rövidprogram (Schermann Regina)
3X3-as JÉGKORONG. 17.30: fiúk, 3. forduló, piros–zöld, barna–szürke (Hegedüs Levente: zöld, Ivády Milán: barna, Szalay Boldizsár: szürke)
3X3-as JÉGKORONG. 19.00: lányok, 3. forduló, kék–fekete, sárga–narancs (Metzler Regina: kék, Márton Luca Emese: fekete, Véghelyi Dóra: narancs)
3X3-as JÉGKORONG. 20.30: lányok, 3. forduló, piros–zöld, barna–szürke (Szabó Fruzsina: zöld, Gengeliczky Dorottya: szürke)

A téli ifjúsági olimpia további hírei a LAUSANNE 2020 [5]aloldalunkon.