UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2020-02-05 11:31

Asztalitenisz: úgy néz ki, utoljára rendezik meg a Molnár János-emlékversenyt

Több szempontból is a búcsú jegyében bonyolítják le csütörtöktől vasárnapig a 2020-as Molnár János-emlékversenyt: úgy tűnik, a huszonötödik utánpótlás asztalitenisz-viadal egyben az utolsó is lesz.

Huszonötödik alkalommal rendezi meg csütörtöktől vasárnapig a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya egykori játékosa, az 1995-ben, 13 évesen, versenyre utazás közben tragikus balesetben elhunyt Molnár János emlékére kiírt nemzetközi utánpótlás-viadalt.

Tizennyolc ország 220 pingpongosa érkezik az emlékversenyre Forrás: moatsz.hu
Tizennyolc ország 220 pingpongosa érkezik az emlékversenyre Forrás: moatsz.hu
„A kezdetektől részt veszek a verseny szervezésében, ez egyfajta búcsú is a klubtól – a BVSC színeiben nem tevékenykedek tovább. Huszonöt éve nagy erőfeszítések árán bonyolítjuk le minden alkalommal ezt a különleges erőpróbát. Örökké sajnos semmit nem lehet fenntartani. János öccse, a balesetet túlélő Krisztián is úgy gondolja, a mostani viadallal be kellene fejezni” – meséli az emlékverseny megálmodója, Herendi Iván. Az első néhány évben csupán két-három ország képviselte magát, tavaly már 24 ország 270 versenyzője vett részt az öt korosztály (U11, U12, U13, U15 és U18) számára rendezett megméretésen. Ezúttal a tavalyi rekordnál valamivel kevesebb nevezés érkezett; 18 ország 220 pingpongosa lép asztalhoz. A legnagyobb számú küldöttség a szlovákoké, a szerbeké és az íreké lesz. Az ausztrálok jelenlétére igen, a kínaiakéra viszont – a koronavírus-járvány miatt, biztonsági okokból – nem számíthatnak Herendiék. A BVSC korábbi pingpongszakosztály-igazgatója arról is beszélt, hogy a szokottnál később kezdték el szervezni a négynapos viadalt: „Minden év júliusában, már az utánpótlás Európa-bajnokságon körbeadtuk a tájékoztatót, hogy a csapatok időben jelezhessék a részvételi szándékukat. Az idén ez nem történt meg, hiszen ekkor még az sem volt biztos, hogy sor kerülhet a versenyre. Októberben kezdtük el, így négy hónap lemaradásban voltunk.” A hagyományoknak megfelelően ezúttal is különleges programokban lesz részük a játékosoknak: „Az első nyolc helyezettet díjazzuk; nyolc nyeremény közül az aranyérmes választhat először, őt a követi a második, és így tovább. Tudni kell, a rendezés minden esetben nagy összefogással zajlik. Volt már arra is példa, hogy laptopot vagy kerékpárt ajándékozhattunk. Annak érdekében, hogy mindenki maradjon a végéig, tombolajegyeket adunk a fiataloknak – ez rendre nagy sikert arat. A résztvevők autóbuszos városnézésen vehetnek részt, emellett szívszorító érzés részeseivé válhatnak mindazok, akik jelen lesznek szombat este az elsötétülő versenyteremben a gyertyagyújtásos megemlékezésen.”

MOLNÁR JÁNOS-EMLÉKVERSENY, BUDAPEST csütörtök: U11, U12, 14:30 órától péntek: U13, 10 órától szombat: U15, 10 órától vasárnap: U18, 10 órától

Egyéb korosztályos hírek ASZTALITENISZBEN a sportági aloldalunkon.