- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Tollaslabda: pénteken kezdődik az U15-ös Európa-bajnokság

Mozgalmas időszakot él át a magyar tollaslabda-utánpótlás; véget ért Pécsett a legnagyobb hazai korosztályos esemény – az U19-es magyar nemzetközi bajnokság –, az U15-ösök pedig gőzerővel készülnek a pénteken kezdődő, liévini Európa-bajnokságra.

Szentpáli Marcell is részt vesz az U15-ös liévini Európa-bajnokságon [1]

Szentpáli Marcell is részt vesz az U15-ös liévini Európa-bajnokságon

Franciaországban sem panaszkodhatnak egyébként az unalomra; az ifjak viadalát a felnőttcsapatok kontinensviadala előzte meg. Ez utóbbi ráadásul valamelyest befolyásolta azt is, milyen erős mezőny gyűlt össze a pécsi erőpróbán:

„Nem lehet arról beszélni, hogy minden ország a legjobbjaival érkezett, hiszen holnap kezdődik a felnőtt Eb, amelyen sok olyan U19-es versenyző bizonyíthat, aki a legjobb a korosztályában. Példaként akár Sándorházi Vivient is említhetjük, aki az előző években juniorként már a felnőttválogatottban is bontogatta a szárnyait”mutatott rá a hazai szövetség elnöke, Csorba József.

Liévinben négy magyarért szoríthatunk: Bozsogi Míráért, Hart Petráért, Horváth Csanádért és Szentpáli Marcellért. A játékosoknak kiváló felkészülési lehetőséget nyújtott a decemberi U15-ös Nation to Nation-csapatverseny, amelyet szintén Pécsett rendeztek meg:

„Rengeteget tapasztalhattak, mi pedig leszűrtük, hogy nagy nyomás alatt is jól megy a játék a fiataljainknak. A dánok mögött a második helyen zártunk, ők szinte az összes Eb-n a legjobbak között vannak. Külön öröm, hogy teljesen pariban voltunk velük, nem vallottunk szégyent, ez mindenképp jó előjel az Európa-bajnokság előtt”mondta Csorba.

A dánok mestere, Michael Kjeldsen a megméretés után ki is emelte az egyik magyart:

„Csapatuk meglepően jó erős volt, legfőképpen a lányok. Közülük is egy versenyző emelkedett ki igazán: Hart Petra, aki rendkívül tehetséges tollaslabdázó.”

A fiatalok Franciaországban csak egyesben és vegyes párosban indulnak, a párost kihagyják:

„Tizenöt éves gyerekekről beszélünk, nekik nagyon megterhelő még az ilyen kemény erőpróba – így Csorba. – Semmiképpen nem szeretnénk őket túlhajszolni, így is nehéz dolguk lesz. A legfőbb az, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból.” 

Horváth Csanád és Hart Petra kiemeltként vághat neki az Eb-nek, ők ketten együtt szerepelnek vegyes párosban is:

„Nehéz megmondani, mire lehetnek képesek, tulajdonképpen igazán jó sorsolása senkinek nincs. Erős a nemzetközi mezőny, könnyen össze lehet futni egy franciával, dánnal vagy orosszal – általában ők a legjobbak az utánpótláskorúak között. Ahogyan azt mondani szoktam: ki lehet kapni jobbtól úgy, hogy mindent kihoztál magadból és szívvel-lélekkel küzdöttél!”

További korosztályos híreink TOLLASLABDÁBAN [2] a sportági aloldalunkon.