UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2020-02-18 10:47

Labdarúgás: idén először 400 perc alatt a fiatalok NB I-es játékpercei

A labdarúgó NB I-ben a csúcsot jelentő 17. forduló óta (574 percet játszottak akkor az 1999-ben vagy később született játékosok) folyamatosan csökken a fiatalok játékperceinek száma. A 21. fordulóban, idén először, már a 400 percet sem érte el.

A labdarúgó NB I 21. fordulójában öt csapat, hat játékosa 342 percet töltött a pályán az 1999-ben vagy később született fiatalok közül. A 17. fordulótól fokozatosan esett vissza a fiatalok játékperceinek száma az élvonalban, a 20. fordulóban is hatan kaptak szerepet, de akkor még 416 perc erejéig. Ami nem változott, hogy Kusnyír Erik, aki februárban betöltötte a 20. életévét, ezúttal is kezdő volt a Mezőkövesdtől otthon 3–1-es vereséget szenvedett DVSC-ben. A középpályás minden idei bajnokin kezdett, ráadásul immár sorozatban harmadik alkalommal végig is játszotta a 90 percet. Ahogy azt már megszokhattuk, Kusnyír mellett ezúttal is pályára lépett csereként egy másik fiatal is a DVSC-ben, méghozzá az ősszel az U17-es vb-n is látott Baráth Péter (17), aki ezúttal húsz percre állt be, az idei öt bajnokiból csak egyszer nem játszott.

Kiss Tamás (jobbra) Diósgyőrben azonnal alapemberré vált Fotó: dvtk.eu
Kiss Tamás (jobbra) Diósgyőrben azonnal alapemberré vált Fotó: dvtk.eu
Kusnyíron kívül csak Kiss Tamás (19) mondhatja el magáról, hogy az idei összes bajnokin kezdett. A támadó kivirágzott a tavaszi folytatásra, mióta a Puskás Akadémiától kölcsönbe Diósgyőrbe került, és a Paks ellen 2–0-ra megnyert meccsen főszerepet is játszott, ugyanis előbb gólpasszt adott Mirko Ivanovszkinak, majd a második gól előtt is ő játszotta középre a labdát, és először ebben az idényben végig is játszotta a mérkőzést. Több fiatal a 20. fordulóban nem lépett pályára a DVTK-ban, és  tavasszal várhatóan a többi 21 év alatti játékos jobbára az NB II-es Kazincbarcikában kaphat szerepet, miután a klub a napokban bejelentette, hogy kooperációs együttműködés keretében Farkas Marcell (19), Korbély Kristóf (19), Szűcs Kornél (18), Orosz Donát (17) és Tóth Borisz (17) is Kazincbarcikára került kölcsönbe. Viszont ez a fajta megállapodás lehetővé teszi, hogy a DVTK is szerepeltesse őket. Ám ha a Diósgyőrben nem játszanak, vagy csak keveset, akkor másnap pályára léphetnek az NB II-ben. A vendég paksiaknál 20 percre csereként beállt a 17 éves Szendrei Ákos, aki a 17. fordulóban, a Ferencváros ellen debütált az NB I-ben, utána viszont elutazott a márciusi, elitkörös Eb-selejtezőre készülő U17-es válogatott spanyolországi edzőtáborába, hazatérése után viszont ismét az első osztályban játszhatott. A ZTE-ben Bolla Bendegúz (20) az új edzőnél, Márton Gábornál is a kezdőcsapat tagja maradt, és győztes csapat tagja lehetett az Újpest ellen hazai pályán 3–2-re megnyert meccsen. A vendégeknél pedig ismét beállt csereként a januárban bemutatkozott, 19 éves Csongvai Áron, aki egy kivétellel az Újpest mindegyik 2020-as bajnokiján lehetőséget kapott. Ami az eddigi tavaszi fordulókhoz képest változás volt, hogy ezúttal sem Puskás Akadémia, sem a Honvéd nem küldött pályára 21 év alatti magyar fiatalt, a Kisvárdából pedig kimaradt a legutóbb kezdő Kovácsréti Márk.

AZ 1999-BEN VAGY AZ UTÁN SZÜLETETT FIATALOK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 21. FORDULÓJÁBAN Csapatonként (A 2000-ben vagy később születtek percei duplán számítanak.) DVSC: 90x2+20x2= 220 DVTK: 90x2=180 ZTE: 90 Újpest: 32x2=64 Paks: 20x2=40 Játékosonként Kiss Tamás (DVTK): 90 Kusnyír Erik (DVSC): 90 Bolla Bendegúz (ZTE): 90 Csongvai Áron(Újpest): 32 Baráth Péter (DVSC) 20 Szendrei Ákos (Paks): 20 Összesen: 342 perc

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.