Labdarúgás: a Neofutball feltámasztaná a magyar foci aranykorát

„Vannak világklasszisaink, csak nem azt oktatjuk nekik, ami belőlük fakad” – vallják az egyéni, kiscsoportos és poszttechnikai képzést nyújtó Neofutball szakemberei, akik szerint a labdarúgás művészet, a magyar kreativitás pedig csodákra képes, ha engedik utat törni.

A külön nyelvórákhoz vagy egyéb korrepetálásokhoz hasonlóan a labdarúgásban is egyre nagyobb teret kapnak az egyéni vagy kiscsoportos képzésre szakosodott magánműhelyek. Ennek iskolapéldája a Neofutball, amelyet négy mélyen elkötelezett szakember, Rózant Janó, Huszti Gergely, Sz. Nagy Tamás és Hegyi Dániel működtet immár két éve.

A műhely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy világklasszis magyar focisták árasszák el a válogatottat és Európa topbajnokságait. „Az a küldetésünk, hogy segítsünk beteljesíteni a hozzánk jelentkező gyerekek és profik labdarúgóálmát. Hiszünk benne, hogy a magyar játékosokból is válhatnak világklasszis focisták – mondja Sz. Nagy Tamás. – Amikor azt hallom a nyilvánosságban, hogy a fiataljaink genetikailag alkalmatlanok a futballhoz, akkor mindig azt szoktam kérdezni magamban: vajon az Aranycsapat hogyan érhetett el ekkora sikereket? Igenis nagyon jó adottságokkal rendelkezünk. Például ott van a csodálatos nyelvünk, amely elképesztő kreativitást és szabadságot hordoz magában. Amíg angolul általában csak egyféleképpen tudod kifejezni magad, addig a magyarban kismillió módon, és ezt a labdarúgásban is kamatoztathatnánk” – vallja a Neofutball munkatársa. „Amilyen nagy szabadságot ad a beszédünkben a magyar nyelv, ugyanolyan szabadságot adhat a pályán a játékhoz a kreatív magyar gondolkodás, a leleményesség – veszi át a szót Rózant Janó, a Neofutball alapító vezetőedzője. – Ez adottság, ezt kaptuk, de jobban kellene élni vele, mert amíg az utánpótlásban eredménykényszer alatt játszanak a gyerekek, és fel kell adniuk saját egyéniségüket, addig nem jöhet ki belőlük a szellemesség, a művésziesség. A magyar rendszer 1961-től valamiért a fizikális képzést erőlteti, holott az aranykorszakban észfutballal diadalmaskodtak Puskásék.” A szakember hozzáteszi, napi szinten találkozik magyar gyerekekkel, akik ugyanúgy vagy még szebben cseleznek, mint Cristiano Ronaldo az ő korukban, csak ezt sokszor nem merik megmutatni a meccseiken.

„Vannak világklasszisaink, csak nem azt oktatjuk nekik, ami belőlük fakad. Ez a legnagyobb gond. A gyerekeket fel kellene szabadítani a kötöttségek alól, hogy igenis merjék megcsinálni a cselt, a trükköt, az ollózást vagy bármit, nem szabad azt beléjük sulykolni, hogy ezekre a mozdulatokra csak a legnagyobb sztárok képesek, mert ez nem igaz. Zsóri Dániel Puskás-díjas megoldása a bizonyíték, hogy a magyar játékosokban is ott van a szikra. De ahhoz, hogy a szikrából tűz legyen, az edző személye szükséges. A Neofutballnál úgy gondoljuk, hogy a szépet és a jót kell első sorban meglátni a gyerekekben, mert akkor kedvük lesz ahhoz is, ami esetleg nehezebben megy nekik a pályán. A másik kulcsfogalom az értő tudás. Amikor a tizenegy éves kissrác azzal a panasszal jött hozzánk, hogy állandóan a kapu fölé rúgja a labdát, én csak annyit mondtam neki, a labda középvonalát vagy egy picit fölötte rúgja meg, fizikailag képtelenség, hogy fölé szálljon a lövés. Nem agysebészet, amit javasoltam, de megértette, és azóta jól csinálja.” Sz. Nagy Tamás hozzáfűzi, ideális esetben a focistát nemhogy nem korlátozzák, hanem hagyják, hogy maga alakítsa ki a számára az adott pillanatban megfelelő játékhelyzetet. „A végcél az, hogy a játékos tudatosan alakítsa a történéseket a pályán, olyan szituációkat teremtsen, amelyek a saját egyéniségéből fakadnak, mert ha jól érzi magát a bőrében, akkor a legtöbbet hozza ki magából.” További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.