UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Cselgáncs

2020-04-27 16:45

Cselgáncs: négy hazai fiatal is vezeti a „befagyott” világranglistákat

Március eleje óta nem rendeznek nemzetközi cselgáncsversenyeket sem, emiatt nem meglepő, hogy a korosztályos világranglisták is „befagytak”. A hazai fiatalok büszkék lehetnek magukra: négyen is a lajstrom éléről várják a koronavírus-járvány utáni újraindulást.

A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) világranglistáin a március elsején megrendezett varsói felnőtt European Open-viadal óta nem lehetett újabb pontokat gyűjteni. Emiatt meglehetősen érdekes képet mutat a felnőttrangsor: arra például régen volt már példa, hogy a nők között egyszerre négy súlycsoportban is francia versenyző vezessen, ahogyan az is ritkaság, hogy mindössze két japán cselgáncsozót jegyeznek első helyen − írja a judoinfo.hu. A magyarok csupán egy utánpótlásversenyen vettek részt a 2020-as évadban: február elején, a follonicai Európa−kupa-fordulón, amelyről egy ezüstéremmel tértek haza. A tavalyi szezonban elért eredmények miatt ugyanakkor meglehetősen jól állnak a fiatalok a korosztályos világranglistákon.

Sipőcz Richárd vezeti a +100 kilósok junior-világranglistáját Forrás: zetapress.hu
Sipőcz Richárd vezeti a +100 kilósok junior-világranglistáját Forrás: zetapress.hu
A juniorok mezőnyében két hazai sportoló is a lajstrom első helyén várja a koronavírus-járvány utáni újraindulást: az ifjúsági olimpiai bajnok, junior-világ- és Európa-bajnok Özbas Szofi (Ceglédi VSE, 63 kg), valamint az U23-as Eb-aranyérmes, junior-vb- és Eb-harmadik Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE, +100 kg) egyaránt súlycsoportja legjobbja ebben a pillanatban. Karnyújtásnyira van az első helytől az ifjúsági olimpiai bajnoki, junior-vb- és Eb-bronzérmes Vég Zsombor (Ceglédi VSE, 100 kg), aki a második helyen áll a listán. Büszke lehet a Rákosvidéke Hajtós DSE két fiatalja is: Tóth Benedek (81 kg) a nyolcadik, Feczkó Csanád (60 kg) pedig a tizenkettedik helyen tanyázik Az ifik előtt is meg kell emelni a kalapunkat, ebben a korosztályban ugyanis egyaránt két hazai világelsőt fedezhetünk fel: az ifjúsági világbajnok Mamira Lucát (Toto Sport, 40 kg) és a vb-harmadik Kriza Annát (Miskolci VSC, 48 kg). Jelenleg úgy fest, hogy a juniorok lehetnek az elsők, akik világversenyen szerepelhetnek: az erre vonatkozó naptár szerint augusztus 17-én kezdődik a világbajnokságuk Isztambulban – ez ugyanakkor még nincs kőbe vésve, hiszen az IJF csak akkor rendezi meg az erőpróbát, ha a juniorok előtt a világ minden pontján megfelelő felkészülési lehetőség nyílik. További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN a sportági aloldalunkon.