- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Vívás: Akár meggymagköpésben is lehet motivációt találni − Bódy Benjamin

Május 4-étől, hétfőtől léptek hatályba a sportrendezvényekkel és edzésekkel kapcsolatos intézkedések: a kormányrendelet értelmében sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész területén megtartható, illetve megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel. A Magyar Vívó Szövetség egyelőre nem közölte álláspontját a hivatalos honlapján, így erről kérdeztük dr. Tamás Henriette főtitkárt, [1] aki arról tájékoztatta honlapunkat, hogy a sportélet újrakezdésének szisztémája jelenleg is tervezés alatt, elfogadás előtt áll.

Bódy Benjamin szerint számtalan kihívásban meg lehet találni a motivációt Forrás: EFC [2]

Bódy Benjamin szerint számtalan kihívásban meg lehet találni a motivációt  •  Forrás: EFC

A BVSC-Zugló kardvívószakosztálya (is) előkelő helyet foglal el a vívóélet magyarországi koordinátarendszerében. Ne szaladjunk messzire: többek között itt nevelkedik a hétfőn 19. életévét ünneplő felnőtt-világranglista tizenegyedik Pusztai Liza. Érdemesnek gondoltuk tehát megtudakolni Bódy Benjamin mestertől, mily módon tervezik újraindítani a tréningeket. Az ifjú edző leszögezte, eddig sem az otthoni ágy melegében heverésztek a sportolóik:

„Az edzések nem álltak meg, mi több, szigorú rend szerint működtek az elmúlt közel két hónapban − heti tíz alkalommal. Persze a vívást el kellett felejtenünk, ennek okán nem volt más választásunk: az erőnlétre helyeztük a hangsúlyt. Henriette email formájában minket is értesített arról, miként lehetne zökkenőmentesen elkezdeni a munkát, ugyanakkor − ahogyan azt ő is elmondta [1] − valós képet csak akkor kaphatunk, ha már látják az új nemzetközi versenynaptárat. Habár elképzelésünk természetesen van arról, hogyan vágjunk neki a beltéri edzéseknek, egyelőre várnunk kell − remélhetőleg már csak néhány hétig. Megítélésem szerint ősz végén már részt vehetünk nemzetközi erőpróbákon, úgyhogy van időnk visszaszokni a kardhoz.”

Bódy heti tíz edzést említett, amelyeket szigorú szabályok mellett be is tartottak a zuglói fiatalok. Az ehhez szükséges motiváció mivolta érdekes kérdéseket vet fel: elvégre, hogyan lángoljon az élsporthoz kellő tűz a fiatalokban, miközben nem lebeg közeli cél a szemük előtt?! Mást ne említsünk: az április elejére tervezett Salt Lake City-i junior- és kadétvilágbajnokságot a rajt előtt két és fél héttel ikszelte ki a nemzetközi szövetség a naptárából…

„Szerintem, ha a versenyzők motiválatlanná váltak, az az ő és az edzőjük hibája, hiszen számtalan feladatban lehet találni olyan kihívást, amely a munkára ösztönöz. Legyen szó meggymagköpésről vagy arról, milyen gyorsan futják körbe a Margitszigetet. Nyilván más érzés felállni a vb-dobogóra, de a jó sportoló vagy edző egyik fő ismérve az alkalmazkodóképességének a minősége. Mindig abból a helyzetből kell kihozni a legtöbbet, amelyikbe kerülünk. Eszerint neveljük a tanítványainkat is: a megoldást kell keresni, nem pedig a problémát!”

További korosztályos hírek VÍVÁSBAN [3] a sportági aloldalunkon.