UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2020-05-13 18:14

Kézilabda: nagy volt a játékosmozgás a juniorok között az NB I-ben

Sok utánpótláskorú játékos váltott klubot a kézilabda NB I-ben. Összegyűjtöttük, ki hova igazolt.

A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál korábban véget ért az idény, a bajnokságot félbeszakították, az MKSZ kommunikálása szerint meg nem történtnek nyilvánították. Azaz, nincsenek se kiesők, se feljutók, a nemzetközi kupaindulókat pedig a 2018/19-es évad végeredménye alapján állapítják meg. Még azt sem lehet tudni pontosan, mikor kezdődik a következő idény, de azt igen, hogy volt mozgás a juniorkorú játékosok között is az élvonalban.

A junior Európa-bajnok Bánfai Kíra kölcsönben Debrecenben folytatja Forrás: fradi.hu
A junior Európa-bajnok Bánfai Kíra kölcsönben Debrecenben folytatja Forrás: fradi.hu
A női mezőnyben a Ferencváros két fiatal játékosát is elengedte a szezon befejeztével: a 20 éves junior Európa-bajnok Bánfai Kíra csak kölcsönbe távozott Debrecenbe, míg Háfra Noémi húga, a 19 esztendős Háfra Luca pedig az Alba Fehérvár együttesét erősíti az ősztől. Kényszerből elhagyta a széthulló Érd együttesét a 20 éves, szintén junior Eb-aranyérmes Schatzl Natalie, miután a klub szerződést bontott a játékosaival. A szélsőnek szezon közben kellett csapatot keresnie, végül az éppen újjáépülő Dunaújvárosba igazolt. Kölcsönadta három utánpótláskorú játékosát a DVSC  a rivális Békéscsabának: Szabó Dóra (20), Borgyos Panna (19) és Vámosi Panna (19) is a viharsarkiaknál játszik a következő idényben. S a Szent István SE-ből is távozott két fiatal, Stranigg Zsófia (19) Mosonmagyaróvárra, míg Sziráki Boglárka (19) Schatzl Natalie-hoz hasonlóan a Dunaújvárosba.
Kecskés Dániel Szegeden folytatja pályafutását Forrás: pickhandball.hu
Kecskés Dániel Szegeden folytatja pályafutását Forrás: pickhandball.hu
A fiúk közül lényegesen kevesebben váltottak csapatot: a Telekom Veszprémből Hornyák Bence (19) Tatabányán, Szuharev Lev (19) kölcsönben Egerben, míg Melnyicsuk Viktor (18) a Motor Zaporizzsjában folytatja. A másik hazai nagyágyú, a MOL-Pick Szeged ellenben utánpótláskorú játékossal erősített: a 18 éves Kecskés Dániel a balatonboglári NEKÁ-ról igazolt a Tisza partjára. További korosztályos híreink KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.