- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Csak azért is keményen!

Irigylésre méltó mérleggel zárta a tavalyi esztendőt Csikós Zsóka, a Szolnoki Kajak-Kenu Klub sportolója. A 19 éves kajakos a racicei ifjúsági Európa-bajnokságon egyesben és négyesben is győzött, míg a pitesti korosztályos vb-n ismét négyesben nyert, a Kínában rendezett maratoni világbajnokságról pedig egy ezüstéremmel térhetett haza.

„Először úgy volt, hogy nem jutottam ki a síkvízi világbajnokságra, ezért értelemszerűen az Európa-bajnokságból akartam kihozni a legtöbbet – mondta honlapunknak Csikós Zsóka. – Azt éreztem, a két aranyéremmel sikerült is, utána pedig úgy alakult, hogy a vébére is mehettem, ahol szintén összejött négyesben az arany. A maratoni-vb pedig már csak azért is hatalmas élmény volt, mert Kínában rendezték, ahova nem minden nap jut el az ember.”

Csikós Zsóka az elmaradt versenyek miatt sem vett vissza a tempóból Forrás: Magyar Kajak-kenu Szövetség [1]

Csikós Zsóka az elmaradt versenyek miatt sem vett vissza a tempóból  •  Forrás: Magyar Kajak-kenu Szövetség

Kétezer-húszra is nagy tervekkel készült, korosztályváltás után immár az U23-as viadalokon szerepelt volna, ha nem szól közbe a koronavírus-járvány.

„Tizenkilenc évesen a négy évvel idősebbek közé kerültem, ezért úgy voltam vele, hogy csak szerettem volna jól szerepelni a válogatókon. Bizonytalan még, hogy mely eseményeket tartják végül meg, de jó lenne kijutni Szegedre, a nem olimpiai számok felnőtt-világbajnokságára, illetve még a moszkvai U23-as Európa-bajnokság is lóg a levegőben. Országos bajnokság biztosan lesz, ott mindenképpen jó alapot akarok szerezni a folytatáshoz.”

A halasztások, illetve törlések miatt lényegesen kevesebb lehetőség jut a kiugró szereplésre az idén. Ezt kezdetben a szegediek kajakosa is nehezen élte meg.

„Az elején volt nehéz. Kint voltam a dél-afrikai edzőtáborban, és egyik napról a másikra jelentették be, hogy törlik a versenyeket. Akkor átfutott az agyamon, hogy akkorr most mire is készülünk? Viszont pár nap alatt átlendültem az egészen, és azóta úgy vagyok vele: lesz, ami lesz, csak azért is ugyanúgy, keményen végigedzem az évet.”

A Mol Alapítvány által támogatott sportolónak a járványidőszakban szerencséje volt, csupán két hetet kellett erőnléti feladatokkal az otthonában, Esztergomban töltenie, utána vissza is térhetett Szolnokra, a vizes edzésekhez. A felkészülésében nagy segítséget jelent neki a Mol segítsége is:

„Mivel minden évben sík vízen és a maratoni szakágban is versenyzem, a lapátok nehezen bírják a gyűrődést. Ezért nagy segítséget jelentett, hogy három év után ismét új lapáttal készülhetek, emellett táplálék-kiegészítőkre fordítom a támogatást.”

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN  [2]a sportági aloldalunkon.