UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Röplabda

2020-06-16 14:40

Röplabda: fiatal edzőpárossal erősített a Békéscsabai RSE utánpótlása

„Elsődlegesen olyan fiatal, lendületes, tenni és fejlődni akaró szakembereket kerestünk, akik hosszabb távon Békéscsabán képzelik el a jövőjüket” – mondta Baran Ádám, a BRSE elnöke.

Tóth Eszter és Németh Ferenc személyében új edzőkkel erősít a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület, akik a 2020–2021-es szezonban a klub korosztályos csapatainál dolgoznak majd – számol be a beol.hu. Tóth Eszter az előző szezonban még az Extraligában szereplő Jászberényben játszott, de strandröplabdázóként is sikeres volt, míg párját, az orosházi születésű 33 éves Németh Ferencet sem kell bemutatni a röplabda szimpatizánsoknak: sokszoros válogatott, a röplabdával Kovács Gábor kezei alatt Békéscsabán ismerkedett meg.

Forrás: BRSE
Forrás: BRSE
Az élvonalban Kecskeméten mutatkozott be, majd a Kaposvárral öt szezont játszott le és négyszer nyert magyar bajnokságot, de kupagyőzelemmel is büszkélkedhet. Sikeres külföldi karriert futott be, két évet a német TV Rottenburgban húzott le. Ezt megelőzően játszott a szerbiai Kragujevacban, ahol a bajnokságban a második helyet szerezte meg a csapatával, majd megfordult a belga Puurs csapatában is. Visszavonulása után először Budapesten fiú ifjúsági csapatot irányított, legutóbb pedig Jászberényben a női utánpótlás mini- és gyermek korosztályú csapatainál dolgozott. Rengeteg tennivalónk van még az utánpótlásban, de jó úton járunk. Az infrastruktúra immár adott, az akadémia sportcsarnoka egyedülálló lehetőségeket biztosít. Folyamatosak a felszerelés és eszközbeszerzések, melyeket folytatni fogunk a következő idényben is. A következő lépés a humánerőforrás fejlesztése, bővítése. Ennek jegyében kerestünk elsődlegesen olyan fiatal, lendületes, tenni és fejlődni akaró szakembereket, akik hosszabb távon Békéscsabán képzelik el a jövőjüket. Eszter és Feri minden tekintetben megfelelnek ezen kritériumoknak, örülünk, hogy csatlakoztak hozzánk” – mondta Baran Ádám, a BRSE elnöke a klub hivatalos közösségi oldalán. További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.