- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Kajak-kenu: nagyot mentek a fiatalok a második tesztversenyen is

Kedden a második tesztversenyükön is átestek a férfi kajak-kenupárosok, s hasonlóképpen az első alkalomhoz elmondható: kiválóan szerepeltek az utánpótláskorú, azaz U23-as versenyzők a szolnoki seregszemlén.

A kenusok között a járvány utáni visszatérés előtt is tarolt, és azóta is egyeduralkodónak számít az Adolf Balázs, Fejes Dániel páros. A két 21 éves sportoló az idén eddig veretlen, és a két héttel ezelőtti erőpróbán egyesben is remekelt. A keddi felmérő után Fejes nyilatkozott a párosukról a kajakkenusport.hu-nak [1]:

Fejes Dánielék egy oldalon eveznek, a szó szoros értelmében is Forrás: kajakkenusport.hu [2]

Fejes Dánielék egy oldalon eveznek, a szó szoros értelmében is  •  Forrás: kajakkenusport.hu

„Hiszünk a munkában, ennek köszönhetjük, hogy itt tartunk Balázzsal. Négy hete, és ma is az első futam volt a nehezebb, a másodikban aztán kijött, amit tényleg tudunk. Nem jelent hátrányt nekünk, hogy egy oldalon evezünk, szerintem ezt bebizonyítottuk. Ha van tempó, akkor beáll a hajó, és nem kell többet kormányozni, mint egy klasszikus párost.”

A kajakosok mezőnyében ezúttal is sokkal kiegyenlítettebb volt a küzdelem: az első futamot Kammerer Zoltán és 19 éves partnere, Varga Ádám húzta be, a fiatalok közül harmadikként a 22 esztendős Erdőssy Csaba és Koleszár Mátyás lapátolt a célba.

A második ezer méteren aztán Erdőssyék kezdtek nagyon erősen, vállalták a nagyobb utazósebességet, és a legvégére meg is tartották néhány centiméternyi előnyt a Kammerer, Varga páros előtt, akik a finisben a végül harmadiknak befutó Béke Kornél (22), Dombvári Bence duót előzték meg.

A férfi 1000-es párosok utolsó idei tesztversenye négy hét múlva lesz Szolnokon, jövő kedden a férfi 500-as négyeseket, az 1000-es egyeseket, valamint a női C-1 200-as egységeket teszi próbára Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN  [3]a sportági aloldalunkon.