- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Úszás: Pap Bálint már rutinos visszatérő, így annyira nem zavarta meg a járvány sem

Az úszókat érintette talán a legérzékenyebben a koronavírus-járvány és azzal kapcsolatos szigorítássorozat. Az Egri Úszó Klub 18 éves versenyzője Pap Bálint felkészülését azonban mindez nem hátráltatta különösebben: a junior Európa-bajnoki bronzérmes még januárban szenvedett hátsérülést, ezért amúgy sem tudott volna edzeni.

Pap Bálint hátsérülésből tért vissza, s már teljes erőbedobással edz Forrás: MÚSZ [1]

Pap Bálint hátsérülésből tért vissza, s már teljes erőbedobással edz  •  Forrás: MÚSZ

„Minden rosszban van valami jó – kezdte honlapunknak a kazanyi junior Eb dobogósa. – Az elmúlt hónapok nekem főként gyógytornával teltek, de a kényszerszünet miatt így nem maradtam le a többiektől.”

Viszont a június eleji visszatérésnek ő is örült.

„Hiányzott már nagyon az úszás, így természetesen jó, hogy visszajöhettünk. Igaz, az egri uszoda zárva tartása miatt, kicsit később kezdhettük, mint a budapestiek, de most már szerencsére megy a munka, és nincs megállás.”

Ami pedig a még mindig fiatal, de az idén először nem utánpótláskorú sportoló terveit illeti, még sok a bizonytalanság. A tavalyi kontinensversenyre mindenesetre szívesen emlékszik vissza.

„Nagyon szép emlék, a mai napig motivál, amikor nehéz az edzés. Most a decemberi felnőtt országos bajnokságra készülünk, annál tovább egyelőre nem látok. Majd jövőre meglátjuk, hogy mennyit ér az a munka, amit most végzünk.”

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN [2] a sportági aloldalunkon.