- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Sportlövészet: Gáspár Lalita bizakodva lép a felnőttek közé

Töretlen lelkesedéssel folytatja felkészülését a Vasas SC puskás sportlövője, Gáspár Lalita. Hogy mire? Jelen állás szerint az országos bajnokságra, melyet ősszel megrendezne a szövetség. Világverseny nincs már idén kilátásban. Szucsák László tanítványa jövő héten ünnepli 20. születésnapját, utolsó juniorévében szeretett volna még megmutatkozni a korosztályos nemzetközi mezőnyben, mert az utóbbi időben elkerülték a kiemelkedő eredmények az utánpótlás-világversenyeken.

Gáspár Lalita bizakodva lép a felnőttek közé Forrás: MSSZ [1]

Gáspár Lalita bizakodva lép a felnőttek közé  •  Forrás: MSSZ

Pedig már 15 évesen junior Európa-bajnokságot nyert. Persze, itthon az idei év elején is bizonyított, és légpuskában felnőttbajnoki címmel jelezte, hogy továbbra is kell vele számolni. A koronavírus-járvány miatti leállást követően most a megszokott kerékvágásban folyik a munka, és a versenyző bízik benne, ez így is marad.

„Amikor enyhült a helyzet, egyből belehúztunk. Most elég nagy intenzitással edzünk. Sajnálom, hogy a nemzetközi versenyek elmaradnak, de az országos bajnokság megrendezésében reménykedem. Nekem azért is jött rosszul ez az egész, mert az utolsó juniorévemben még megpróbáltam volna jó eredményt elérni. De lemondták a korosztályos világbajnokságot is. Nagy nemzetközi versenyen már csak a felnőttek között szerepelhetek, ami nem egyszerű feladat. Nehezebb kijutni is, sokkal erősebb, tapasztaltabb a mezőny.”

Lalita nem panaszkodhat az utánpótlásévei alatt elért sikereire, bár az egészét nézve, akad benne némi hiányérzet.

„Teljes mértékben nem lehetek elégedett, mert az eleje sokkal jobban sikerült, mint a vége. Hirtelen, egészen fiatalon értem el kimagasló eredményeket, aztán nem mindig úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerettem volna. Bízom benne, és azért dolgozom, hogy a felnőttéveimnek ne csak az eleje legyen hasonlóan sikeres.”

További korosztályos hírek SPORTLÖVÉSZETBEN [2] a sportági alodalunkon