UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2020-08-26 13:46

3x3-as kosárlabda: elrajtolt a debreceni ifjúsági fesztivál

A 3x3-as U18-as kosárlabda-világbajnokság helyett ifjúsági fesztivált rendeznek szerdától a debreceni Kossuth téren, amelyen – a fiúk és a lányok között egyaránt – öt napon át hét-hét csapat küzd meg egymással a bajnoki címekért.

Sokáig úgy tűnt, megtarthatják a 3x3-as kosarasok U18-as világbajnokságát Debrecenben, erre azonban a koronavírus-járvány hatásai miatt mégsem kerülhetett sor; több ország nem tudta vállalni a részvételt. A szervezők nem törődtek bele a helyzetbe, új tornát találtak ki, amely ifjúsági fesztivál néven ma rajtol a Kossuth téren.

Újabb rangos 3x3-as tornákat rendeznek a debreceni Nagytemplom előtt Forrás: wbasket
Újabb rangos 3x3-as tornákat rendeznek a debreceni Nagytemplom előtt Forrás: wbasket
„Nehéz szívvel engedtük volna el a rendezés jogát, így a szervezőbizottsággal, a nemzetközi szövetséggel (FIBA) és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével együtt mindent megtettünk annak érdekében, hogy kiszolgálhassuk a minőségi kosárlabdához az évek során hozzászokott debreceni szurkolókat. Az utolsó pillanatig kérdéses volt a torna sorsa, de így, a célegyenesbe fordulva kijelenthetjük, hogy ismét lesz 3×3-as kosárlabda a Kossuth téren. Természetesen a vírushelyzet miatt a szokásosnál sokkal jobban oda kell figyelnünk egymásra, nem kerülhetjük meg az olyan biztonsági előírásokat, mint a másfél méteres távolság megtartása, valamint a maszkhasználat” – közölte az alpolgármester, Széles Diána szavait a debrecenisportcentrum.hu. Eredetileg nyolc-nyolc fiú és lányválogatott szerepelt volna az eseményen, de mivel a német válogatott az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, mindkét nem esetében csak hét együttes küzd meg egymással. A hölgyek között Izrael, Csehország, Szlovénia és Észtország mellett Magyarország két válogatottal is indul, míg a DEAC kosarasai Team Debrecen néven egészítik ki a mezőnyt. A fiúk tornáját a nehézségek miatt ki kellett bővíteni: Izrael, Szlovénia és Magyarország mellett a magyar U23-as, a szerb U20-as és U23-as válogatott egyaránt indul, valamint a DEAC Kosárlabda Akadémia is megméreti magát. „Az A jelű magyar leánycsapatot Dénes Anna, Szerencsés Tamara, Mudra Viola és Madár Eszter alkotja. Ebben a korosztályban Dénes Anna és Szerencsés Tamara kosarazott már tavaly is; Madár Eszter az újonc. Ő azonban júliustól kezdve keményen dolgozott, és az egyik kulcsember lehet. A B jelű leányválogatottban Andi Hanna, Perényi Linda, Salamon Zsófia és Szabó Zita bizonyíthat” − nyilatkozta a vezetőedző, Földi Attila a wbasket.hu-nak. Az ifjúsági fesztivállal még párhuzamosan, augusztus 29-30-ig zajlik a 3x3-as Wolrd Tour Masters-sorozat debreceni állomása, ezt követően pedig további két nemzetközi felnőttbajnokságot tartanak a Nagytemplom előtt.

Az ifjúsági fesztivál programja Szerda 13:45 Észtország−Izrael (női) 14:10 Szlovénia–Csehország (női) 14:35 Magyarország–Izrael (férfi) 15:00 Debrecen–Szlovénia (férfi) 15:35 Debrecen–Észtország (női) 16:00 Izrael–Magyarország „A” (női) 16:25 Szerbia U23–Magyarország U23 (férfi) 16:50 Magyarország–Szerbia U20 (férfi) 17:25 Magyarország B”–Szlovénia (női) 17:50 Csehország–Debrecen (női) 18:15 Izrael–Debrecen (férfi) 18:40 Szlovénia−Szerbia U23 (férfi) 19:15 Magyarország "A"–Magyarország "B"(női) 19:40 Magyaroroszág U23–Szerbia U20 (férfi) Csütörtök 13:45 Szlovénia−Magyarország "A" (női) 14:10 Csehország–Magyarország B” (női) 14:35 DebrecenMagyarország (férfi) 15:00 Szlovénia–Izrael (férfi) 15:25 szünet 15:35 Izrael–Magyarország (női) 16:00 Magyarország A”–Észtország (női) 16:25 Szerbia U20–Szerbia U23 (férfi) 16:50 MagyarországMagyarország U23 (férfi) 17:15 szünet 17:25 Debrecen−Szlovénia (női) 17:50 Észtország–Csehország (női) 18:15 Szerbia U23–Debrecen (férfi) 18:40 Magyarország U23–Szlovénia (férfi) 19:05 szünet 19:15 Magyarország B”–Izrael (női) 19:40 Izrael–Szerbia U20 (férfi) Péntek 13:30 Magyarország A”–Csehország (női) 13:55 Szlovénia–Észtország (női) 14:20 Magyarország–Szlovénia (férfi) 14:45 DebrecenMagyarország U23 (férfi) 15:20 DebrecenMagyarország A” (női) 15:45 Izrael–Szlovénia (női) 16:35 Szerbia U20–Debrecen (férfi) 17:10 Csehország–Izrael (női) 17:35 Magyarország B”–Debrecen (női) 18:00 Szlovénia–Szerbia U20 (férfi) 18:25 Izrael–Szerbia U23 (férfi) 19:15 Észtország–Magyarország B” (női) 19:40 Magyarország U23–Izrael (férfi) Szombat 17:00 negyeddüntő 2: A/4 − A/5 (női) 17:25: negyeddöntő 3: A/3 − A/6 (női) 18:00 negyeddöntő 2: A/4 − A/5 (férfi) 18:25 negyeddöntő 3: A/3 − A/6 (férfi) 19:05 elődöntő 1: A/1 − negyeddöntő 2 győztese (női) 19:30 elődöntő 2: negyeddöntő 3 győztese − A/2 (női) 20:05 elődöntő 1: A/1 − negyeddöntő 2 győztese (férfi) 20:30 elődöntő 2: negyeddöntő 3 győztese − A/2 (férfi) 20:55 zsákolóverseny döntője Vasárnap 19:35 bronzmeccs: elődöntő 1 vesztese − elődöntő 2 vesztese (női) 20:00 bronzmeccs: elődöntő 1 vesztese − elődöntő 2 vesztese (férfi) 20:35 döntő: elődöntő 1 nyertese − elődöntő 2 nyertese (női) 21:00 döntő: elődöntő 1 nyertese − elődöntő 2 nyertese (férfi) 21:25 díjátadó

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.