- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

A hét végén visszatérhetnek a tatamira a dzsúdósok

„Tudjuk, hogy mindenki ki van éhezve a versenyekre, de ez csak a másodlagos szempont volt. Az elsődleges ugyanis az, hogy megvédjük az emberek egészségét. Mindezt figyelembe véve kedden, rendkívüli elnökségi ülésen úgy határoztunk, szigorú feltételek mellett megrendezzük az országos bajnokságokat és a regionális rangsorversenyeket, valamint az úgynevezett Szuperliga-sorozatot, amelyen meghívásos alapon vehetnek részt a felnőtt-, U23-as, junior- és ifjúsági válogatottak” − nyilatkozza a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) szakmai alelnöke, az olimpiai bajnok Kovács Antal.

Sipőcz Richárd a 2019-es budapesti Grand Prix-versenyen bronzérmet nyert Fotó: Tumbász Hédi [1]

Sipőcz Richárd a 2019-es budapesti Grand Prix-versenyen bronzérmet nyert  •  Fotó: Tumbász Hédi

Ahogyan mondta, prioritást élvez az emberek egészségének megőrzése, a koronavírus elleni védelem. Ennek érdekében az MJSZ 11 oldalas védekezési protokollt dolgozott ki, amelyet megtalálhat a judoinfo.hu honlapon, azon belül is ITT. [2]

„Sokat vacilláltunk azon a felvetésen, hogy csak negatív koronavírustesz-eredménnyel lehessen versenyezni, ám ezt végül elvetettük; sokaknak nem vállalható anyagi teherrel járna, az orvosi szakvélemények szerint pedig nem is növelné a biztonságot a kívánt mértékben, ugyanis ha három napnál nem régebbi tesztet kérünk, akár a verseny napján is megmutatkozhat a betegség bárkinél. A kérdőívek kitöltésével fontos a személyes felelősségvállalás, emellett mindenkinek kötelező lesz a maszkhasználat, a szülők nem mehetnek a viadal helyszínére, sőt a nevezési díjakat is átutalással kell fizetni, nincs készpénzmozgás. Az érintkezést minimális szintre csökkentjük, a korosztályokat és a súlycsoportokat a lehető legjobban elhatároljuk egymástól, az öltözőkben tartózkodásra és a bemelegítésre vonatkozó szabályokat is pontosan megfogalmaztuk. Úgy véljük, ezen rendeletek betartásával alacsony fertőzési veszéllyel indulhat újra a dzsúdóélet.”

Úgy tűnik, hogy október 23-tól 25-ig megrendezhetik a megszokotthoz képest eggyel magasabb minősítésű, budapesti Grand Slam-versenyt, amely az olimpia kvalifikációs pontversenyben is sokat számít.

„Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megvalósuljon az esemény, amely az utánpótlást is nagymértékben érintheti, hiszen súlycsoportonként négy sportolót nevezhetünk. A Szuperliga-sorozatot is azért találtuk ki, hogy március óta ne a fővárosi világverseny legyen az első erőpróbájuk a dzsúdósoknak; a szeptember 27-én, Paksra tervezett felmérő emellett válogatóként is szolgálhat néhány súlycsoportban, persze az elsőszámú versenyzőknek nem kell aggódniuk, esetükben a rutin visszaszerzése a fontos.”

A SZUPERLIGA-SOROZAT ELSŐ, PAKSI ÁLLOMÁSÁRA MEGHÍVOTT CSELGÁNCSOZÓK
FÉRFIAK
60 kg:
 Feczkó Csanád (Rákosvidéke Hajtós DSE), Andrási Márton (Mogyi-Bajai JC), Vida András (Győri AC), Farkas Bence (Rákosvidéke Hajtós DSE), Szabó Csaba (Budaörsi SC), Monori Dániel (UTE), Naji Dávid (Kaposvári JK)
66 kg: Szeredás Botond (Nippon Sport JC), Szegedi Dániel (Ceglédi VSE), Szatmári György (UTE), Pongrácz Bence (UTE), Andrási Gellért (Mogyi-Bajai JC), Pomázi Dominik (Ceglédi VSE), Gombás Bálint (Győri AC)
73 kg: Ungvári Miklós (Ceglédi VSE), Szabó Frigyes (UTE), Ócsai Sándor (Ceglédi VSE), Hegedűs Bendegúz (UTE), Détári Dániel (Ceglédi VSE), Kozma Ákos (Kaposvári JK), Boros Bence (Kaposvári JK), Tóth Botond (Szegedi Judo SE)
81 kg: Ungvári Attila (Ceglédi VSE), Tóth Benedek (Rákosvidéke Hajtós DSE), Rajkai Róbert (MTK Budapest), Nerpel Gergely (Rákosvidéke Hajtós DSE), Akkerman Gergely (Atomerőmű SE), Károly András (MTK Budapest), Ötvös Patrik (UTE)
90 kg: Tóth Krisztián (MTK Budapest), Gőz Roland (MTK Budapest), Tóth Apor (MVSC), Sáfrány Péter (MVSC), Nerpel Richárd (Rákosvidéke Hajtós DSE), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Boros Iván (MTK Budapest), Tompa Péter (Szatymazi SE)
100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Vég Zsombor (Ceglédi VSE), Ohát Zalán (Budaörsi SC), Kordély Péter (Kaposvári JK), Waczulik Richárd (UTE), Kochán József (Kőrös Judo SE), Veres Márton (KSI SE)
+100 kg: Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE), Varga Donát (KSI SE), Tompa Márton (Szatymazi SE)
NŐK
48 kg:
 Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya), Beringer Fatime (Vasas Judo), Mamira Luca (Toto Sport SE), Kőszegi Rebeka (BHSE), Vaska Fanni (Ippon Judo Tatabánya)
52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE), Knetig Emőke (Mogyi-Bajai JC), Gyertyás Róza (Koroncó-Tutti), Kardos Tímea (Leányvár SE), Perger Ivett (Mogyi-Bajai JC), Kriza Anna (Miskolci VSC), Bognár Inez (BHSE), Keller Rebeka (Ippon Judo Tatabánya)
57 kg: Karakas Hedvig (BHSE), Kovács Kitti (BHSE), Balogh Daniella (Mogyi-Bajai JC), Harmath Eszter (UTE), Kármán Andrea (UTE), Kovács Viktória (UTE), Ábrahám Titanilla (BHSE), Szász Hanna (Siklósi SE), Péter Fruzsina (KSI SE)
63 kg: Özbas Szofi (Békés Megyei Kano JSE), Varga Brigitta (KSI SE), Katzenmajer Kíra (Mogyi-Bajai JC), Maróti Alexandra (UTE), Hegedűs Hanga (UTE), Vit Lili (BHSE), Kelemen Adél (DVTK), Sipos Dorina (Szatymazi SE), Szentandrászki Gréta (Békés Megyei Kano JSE)
70 kg: Gercsák Szabina (DVTK), Czerlau Jenifer (Miskolci VSC), Szilli Nóra (Győri AC), Sági Niki (KSI SE), Sóczó Rebeka (Békés Megyei Kano JSE)
+70 kg: Salánki Evelin (BHSE), Tóth Fanni (KSI SE), Farkas Szilvia (Győri AC), Fehér Dóra (Békés Megyei Kano JSE), Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC)

Az első utánpótlás-viadalokat most szombaton rendezik: Egerben a Tóth Péter emlékversenyt, Cegléden pedig diák és serdülő regionális erőpróbát.

A hazai versenyek tervezett időpontja (a járványügyi helyzetet és a nemzetközi naptárat figyelembe véve még változhat)
Szeptember
26.: Diák A, B, C korcsoportos és serdülő Atom-kupa, Paks
26.: Diák A, B, C korcsoportos és serdülő regionális rangsorverseny, Budapest
27.: Szuperliga, 1. forduló, Paks
Október
3.: U23-as országos bajnokság, Baja
4.: Diák A, B, C korcsoportos és serdülő regionális rangsorverseny − Tatabányán, Kaszón és Baján is rendeznek ezen a napon
10.: Ifjúsági B országos bajnokság, Kecskemét
17.: Junior országos bajnokság, Cegléd
18.: II. osztályú felnőtt országos bajnokság, Budapest
23−25.: Grand Slam-verseny, Budapest
24−25.: Diák A, B korcsoportos országos bajnokság, Eger
31.: Junior és serdülő B országos bajnokság, Győr
November
7−8.: Diák A, B korcsoportos országos bajnokság, Eger
14−15.: Diák C korcsoportos országos bajnokság, Szombathely
21.: Serdülő A országos bajnokság, Siklós
22.: III. osztályú felnőtt országos bajnokság, Siklós
28−29.: Felnőtt I., II. és III. osztályú csapatbajnokság, Zalaegerszeg
December
5−6.: Junior és serdülő csapatbajnokság, Budapest

További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN [3] a sportági aloldalunkon.