- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Kajak-kenu: három döntőben öt magyar érem a szegedi ORV nyitónapján

Minden idők legnagyobb létszámú csapatával, több mint száz fővel áll rajthoz a magyar válogatott a csütörtökön elstartolt kajak-kenu Olimpiai Reménységek Versenyén a szegedi Maty-éren. A szövetség tájékoztatása szerint viadalra a járványhelyzet dacára is huszonhárom országból érkeztek versenyzők, hogy négy korosztályban mérjék össze az erejüket. A fiataloknak nagy szükségük van a versenyzésre, hiszen elmaradtak korosztályos világ- és Európa-bajnokságok – az ORV-n az utolsó éves ifjúságiak is rajthoz állnak.

Gönczöl és Opavszky magabiztosan győzött Szegeden Forrás: kajakkenusport.hu [1]

Gönczöl és Opavszky magabiztosan győzött Szegeden  •  Forrás: kajakkenusport.hu

Az első napon az 1000 méteres egyesek előfutamai mellett három döntőt rendeztek leány C2 500 méteren, és mindhárom kenus szám hazai fölényt hozott. A 15-16 évesek között Kiss Ágnes Anna és Kiszely Petra nagy csatát vívott az ukrán Szmilovenko, Osipcsuk kettőssel, féltávnál még teljesen együtt volt a két hajó, végül a magyar lányok majdnem két másodperc előnnyel értek célba. A harmadik helyre a győztestől több mint 10 másodperccel lemaradva a francia páros érkezett meg, a futam másik hazai részvevője, Zagyvai Borka és Hegedűs Kata a negyedik lett.

Az U17-esek között Opavszky Réka és Gönczöl Laura nem bízott semmit a véletlenre, és végig magabiztosan vezetve, több mint hét másodperc előnnyel nyerte a döntőt Kálmán Brenda és Erős Kinga Metta kettőse előtt. Itt a harmadik helyre a moldáv páros jött be.

„Még arra sem számítottunk, hogy nyerni fogunk, nemhogy ilyen nagy különbséggel” – értékelt Gönczöl Laura a Kajak-kenu TV-nek. – Csak reméltük, hogy jól teljesítünk, mert az elmúlt évek során mindig jól sikerült az ORV, és szerettük volna, ha ez idén sem lesz másképp.”

„Nem titok, hogy nemcsak vízen, hanem a parton is kiegészítjük egymást legjobb barátnőként, már-már testvérként, így tudjuk a másikat motiválni, ez nagy előnyünk” – mondta Opavszky Réka.

Az U18-asok mezőnyében csupán négy kettős állt rajthoz, közte két magyar. A hazaiak nem is engedték a francia és a bolgár lányoknak, hogy a bronznál fényesebb éremről álmodozzanak. Csorba Zsófia Katalin és Seres Fanni Barbara nyert, Győri Ivett Julianna és Győri Gréta előtt, a franciák érkeztek harmadikként, a bolgárok pedig nagyon lemaradtak.

Péntek délelőtt az 1000 méterek elődöntőivel és döntőivel folytatódik az ORV.

Részletes eredmények ITT [2] érhetők el.

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN [3] a sportági aloldalunkon.