UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

2020-09-18 12:22

Vízilabda: felszabadultan, teher nélkül játszhatnak a szentesi lányok

A Szentes női felnőtt-, és ifjúsági vízilabdacsapatának vezetőedzője, Matajsz Márk ejtett szót a korosztályos kupasikerről és a fiatalok helyzetéről a klubban.

Kupagyőzelemmel hangolt a bajnokságra a Szentes ifjúsági leány vízilabdacsapata. A nyáron érkező Matajsz Márk együttese a Sipos Edit-kupa döntőjébe jutott, és ott nem túl gólgazdag, ám annál izgalmasabb mérkőzésen győzte le 5–4-re a BVSC-Zuglót augusztus végén. A felnőtt- és az ificsapat vezetőedzője a finálé után a „szív diadalaként” emlegette a sikert, amelyet rövid, de tartalmas felkészülés előzött meg. „A hosszú szünet után először fizikálisan kellett megfelelő szintre hozni a játékosokat, utána jöhetett a taktikai dolgok gyakorlása – mondja Matajsz Márk. – Örülök, hogy erre a korán lejátszott kupára sikerült összeállnunk. Szerencsések voltunk, mert számos ifi- vagy serdülőjátékos szerepel a felnőttek között is, így mondhatni, rutinosak. A döntő megnyerése valóban a szív diadala volt, hiszen kevés gólos meccsen, rengeteg hibával játszva tudtunk nyerni, mert a végén helyén volt a szívünk.”

Matajsz Márk magyaráz az ifikupa döntőjében Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ
Matajsz Márk magyaráz az ifikupa döntőjében Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ
A női Magyar-kupában a hatodik helyen záró felnőttcsapat tizenhat szerepeltetett játékosa közül nyolc 2002-es vagy annál későbbi születésű vízilabdázó volt. A vezetőedző szerint a fiatalok beépítése folyamatosan, zökkenőmentesen zajlik a klubban, bár megjegyzi, túl sok opció nincs a felnőttkeretet illetően. „Az utánpótláskorúakra évek óta szükség van, játszatni kell őket, mert nincs annyi felnőttjátékosunk, hogy ők kitöltsék a keretet. Ez nem is baj. Abban hiszek, hogy minél több lehetőséget kell adni a fiataloknak.” Az egyesület leány korosztályos csapatai rendszerint a legfényesebb érmekért küzdenek az utánpótlás-bajnokságokban, a felnőttegyüttes azonban már évek óta nem került az ob I-es dobogó közelébe. A kisvárosnak az utóbbi időben együtt kell élnie ezzel a helyzettel. Természetesen, az oka is megvan.
A kupagyőztes ificsapat Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ
A kupagyőztes ificsapat Fotó: Dobos Sándor/MVLSZ
„Szentesen minden lehetőség adott ahhoz, hogy megfelelően fejlődjön a vízilabdázó. Csak sajnos érettségi után bezárul a kör, mert nincs a közelben egyetem vagy főiskola, ahol tovább tanulhatnának a fiatalok. Sokan elmennek, ezért is kell igazolnunk. Nehéz így tervezni. Egy-két év mire összeraksz egy csapatot és eredménye is van a munkának. Csak mire kész lenne, a játékost vagy elviszik, vagy abbahagyja, és a tanulásra koncentrál. Lehet újrakezdeni. Azt nem tehetem meg, hogy akiről tudom, nemsokára továbbáll, azzal nem tervezek, mert akkor nem tudnánk kiállni sem. Állandóan profi, külföldi játékost igazolnia a klubnak pedig igen nagy luxus lenne, miközben rengeteg ígéretes kislánya van. A Szentes nevelőegyesület. Itt inkább a játékostermelésben kell gondolkodni. Alulról építkezünk. Persze, ha sikerül összeérnie egy együtt maradó brigádnak, az sokra lehet hivatott. Örülnék neki, de nem szabad mindent feláldozni ennek érdekében.” Matajsz Márk szerint a kupasiker nagy motivációt adott az ifiknek a folytatáshoz, és remek visszaigazolás volt az ő, valamint segítője, Oltyán Gyula számára is. A felnőttcsapat a bajnokságot az ellen az Eger ellen kezdi meg, amellyel háromszor is találkozott a nyáron, így jól ismerik egymást a felek. A vezetőedző az ob I-ben is felszabadult játékot vár a tinédzserektől. „Az látszik, hogy amikor az ob I-ben szerepelnek a fiatalok, kicsit megszeppentebbek, mint a saját korosztályukban. Azt várnám el, hogy ezt leküzdve harcosan, bátran játsszanak. Nincs veszítenivalójuk. A teher nem nyomja őket, hogy ha gyengébben teljesítenek, akkor kimaradnak a következő forduló keretéből, mert úgyis fognak játszani. Éppen ezért felszabadult, kemény, vagány játékot szeretnék látni.” A szakember hozzátette, az ificsapat bajnoki szereplését illetően nincsenek eredménybeli célkitűzések. A menetelést viszont ők is pikánsnak ígérkező meccsel kezdik meg, hiszen megismétlődik a Sipos Edit-kupa döntője, a BVSC-vel találkoznak először. További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.