UtánpótlásSport
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Asztalitenisz

2020-10-12 09:00

Asztalitenisz: Dari Helga hetedik lett az Európa top10-bajnokságon

Felemás érzésekkel zárta az asztaliteniszezők Európa top10-bajnokságát a 18 éves Dari Helga, aki két győzelemmel és hat vereséggel a hetedik helyen végzett.

A 18 éves Dari Helga március legelején három aranyéremmel zárta a kongói nemzetközi nyílt utánpótlás asztalitenisz-bajnokságot, ezzel annyi világranglista-pontot szerzett, hogy végül kvalifikálta magát a Berlinben vasárnap véget ért Európa top10-bajnokságra, amelyen az ifjúságiak között indult.

Dari Helga hetedik lett az Európa top10-bajnokságon Forrás: MOATSZ
Dari Helga hetedik lett az Európa top10-bajnokságon Forrás: MOATSZ
„Az utóbbi években arról álmodtam, hogy kijussak erre a versenyre. Tulajdonképpen olyan volt, amilyennek azt elképzeltem, nagyon jól éreztem magam, és minden pillanatát élveztem” − nyilatkozta Dari honlapunknak az erőpróba után. Helga mezőnyében kilenc versenyző mérte össze tudását egymással. A magyar lány az első és az utolsó előtti mérkőzését megnyerve a hetedik helyen zárta a megméretést. „Úgy vágtam neki, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Ez többé-kevésbé sikerült. A szívem két párharc miatt fájhat igazán: az ezüstérmes fehérorosz Darja Kiszeltől és Isa Coktól egyaránt három kettőre kaptam ki úgy, hogy sokáig vezettem. Ha azokat megnyerem, akkor jobb pozícióban zárom a versenyt.” Dari utolsóéves utánpótláskorú, és feltehetően nem lesz több igazán nagy nemzetközi megméretése az ifik között, mielőtt átlépne az U21-es mezőnybe. Hogyan értékeli a maga mögött hagyott esztendőket? „Voltak hullámvölgyeim. A serdülők között remekül kezdtem, aztán az ifimezőnybe való átmenet nehezen alakult. Szerintem erről sokan hasonlóképpen vélekednek. A legbüszkébb erre az évre vagyok, hiszen kijutottam az Európa top10-bajnokságra. Tudom, nem lesz egyszerű, de a felnőttek között az a célom, hogy bekerüljek a felnőttválogatottba.”

EURÓPA TOP10-BAJNOKSÁG Végeredmény: 1. Prithika Pavade (francia), 2. Darja Kiszel (fehérorosz), 3. Elena Zaharia (román), ...7. Dari Helga Dari Helga mérkőzései 1. forduló: Dari Helga−Linda Zaderova (cseh) 3:2 2. forduló: Darja Kiszel (fehérorosz)−Dari Helga 3:2 3. forduló: Sophia Klee (német)−Dari Helga 3:1 4. forduló: Prithika Pavade (francia)−Dari Helga 3:0 5. forduló: Elena Zaharia (román)−Dari Helga 3:0 6. forduló: Isa Cok (francia)−Dari Helga 3:2 7. forduló: Anastasia Bondareva (német)−Dari Helga 3:0 8. forduló: Dari Helga−Réka Bezeg (szerb) 3:2

További korosztályos hírek ASZTALITENISZ sportági aloldalunkon.