- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Vízilabda: két utánpótláskorú játékos is ott lehet a világliga januári, debreceni végjátékán

Konarik Ákos is meghívót kapott a bő keretbe Fotó: Derencsényi István/MVLSZ [1]

Konarik Ákos is meghívót kapott a bő keretbe  •  Fotó: Derencsényi István/MVLSZ

A Magyar Vízilabda Szövetség honlapján megjelent beszámáló szerint Märcz Tamás szövetségi kapitány húsz játékost hívott meg a vasárnap kezdődő felkészülésre. Az edzőtábor jövő keddig Budapesten zajlik, utána pedig a meccsek helyszínén Debrecenben tréningezik a csapat, akkor már a szűkített 15 fős kerettel.

A bő névsorban helyet kapott két, még juniorkorú pólós, a Szolnokból a 19 éves Konarik Ákosra, az FTC-ből pedig a vele egyidős Vigvári Vendelre számít a szövetségi kapitány. Az Európa-bajnok és olimpiai résztvevő magyar együttes jövő pénteken az olaszokkal találkozik a negyeddöntőben, majd az elődöntőt szombaton, a finálét pedig vasárnap rendezik.

A férfi vízilabda-válogatott bő kerete:
Kapusok: Lévai Márton (OSC), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Bátori Bence (Vasas), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Kovács Gergő (Szolnok), Manhercz Krisztán (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Sedlmayer Tamás (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN [2] a sportági aloldalunkon.