- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Terepkerékpár: „Kihoztam magamból a legtöbbet” – Vas Kata Blanka az U23-as vb-bronzéremről

Egy héttel azután, hogy Overijse-ben U23-as terepkerékpár-világkupát nyert, Vas Kata Blanka vasárnap az ugyancsak belgiumi Ostende-ben állt rajthoz – ezúttal a szakág és a korosztálya világbajnokságán. A 19 éves magyar versenyző egyértelműen a vb-címre esélyesek közé tartozott a viadal előtt. Már csak azért is, mert egy évvel ezelőtt a svájci Dübendorfban az övé lett a világbajnoki ezüstérem. Persze, most szerette volna, ha annál is fényesebb medália kerül a nyakába, azonban a verseny előtt hangsúlyozta, a sikerhez számos összetevőre lesz szüksége, és igen erős, kiszámíthatatlan mezőny vár rá a hétvégén.

Az U23-as vb dobogója (balról: Van Alphen, Van Empel, Vas) Fotó: Vanik Zoltán [1]

Az U23-as vb dobogója (balról: Van Alphen, Van Empel, Vas)  •  Fotó: Vanik Zoltán

„Semmi mást nem szeretnék, minthogy ki tudjam magamból hozni a legtöbbet a vébén. Ha ez sikerül, akkor már boldog leszek” – mondta előzetesen.

A vb-n az első sorból rajtoló Blanka végig az élmezőnyben tekert a 2900 méter hosszú pályán, melyen négy kört kellett megtenniük a versenyzőknek. Az élen sokáig a 2019-es U23-as vb-győztes holland Inge van der Heijden tartózkodott, mögötte ott voltak a honfitársai, Fem van Empel és Aniek van Alphen, és természetesen Blanka, aki sokáig úgy tűnt, a legnagyobb veszélyt jelentheti a vezetőre. Van der Heijden az utolsó körre azonban elfáradt, leszakadt a triótól, a dobogós helyek sorsa pedig a Blanka számára kedvezőtlen tengerparti homokágyban dőlt el. A két holland ott hagyta el a magyar lányt, és végül a mindössze 18 éves Van Empel lett a világbajnok, mögötte három másodperccel érkezett célba a 22. születésnapját hétfőn ünneplő Van Alphen, aztán kilenc másodperccel később jött Blanka, aki így ezúttal bronzérmet szerzett.

Vas Kata Blanka (elől) végig a vb élmezőnyében haladt Fotó: Vanik Zoltán [2]

Vas Kata Blanka (elől) végig a vb élmezőnyében haladt  •  Fotó: Vanik Zoltán

„Elégedett vagyok, mert ma kihoztam magamból a legtöbbet. Ez nem az én pályám volt, így a dobogónak nagyon örülök. A homokos rész nem feküdt nekem. Sok negatív kritikát kaptam a verseny után, hogy a homokon tovább tekertem, mint a többiek, valamint teljesen máshogyan mentem, de a másik oldalra szállok le, és így kellett a legkevesebbet futnom. Nagyon élvezetes verseny volt, és Van Alphen jó teljesítményére nem is számítottam, hiszen neki eddig nem volt kimagasló a szezonja. Meglepetésre, azok a versenyzők, akik a világkupán is erős ellenfeleimnek számítottak, mint például Pieterse, Bakker vagy Kay, most nem tudtak beleszólni a dobogós helyekbe. Van Empellel viszont lehetett, és kellett is számolni. Jövőre fel kell kötnöm a gatyát, mert ő még egy évvel nálam is fiatalabb. Korábban focista volt, és akkorák a lábai, mint én vagyok, így nagyon gyorsan is futott” – mondja nevetve Blanka, aki a két vb-érem és világkupa-győzelem mellett egy Eb-ezüsttel is büszkélkedhet „terepen” az U23-asok között, és hegyikerékpárban is van már vb-második helyezése a korosztályában.

„A szezonom összességében kiválóan sikerült, alig volt olyan verseny, amely után maradt hiányérzetem. Ezeket az eredményeket előtte is aláírtam volna. Elégedetten megyek pihenni, és készülök az érettségire.”

NŐI U23-AS TEREPKERÉKPÁR-VILÁGBAJNOKSÁG, OSTENDE
1. Fem van Empel (holland) 36:59
2. Aniek van Alphen (holland) + 3 mp
3. Vas Kata Blanka (magyar) + 9 mp
4. Inge van der Heijden (holland) + 27 mp
5. Francesca Baroni (olasz) + 54 mp
6. Puck Pieterse (holland) + 56 mp
7. Manon Bakker (holland) + 1:04
8. Anna Kay (brit) + 1:10
9. Marthe Truyen (belga) + 1:53
10. Marion Norbert Riberolle (francia) + 2:11

További korosztályos hírek KERÉKPÁRSPORTOKBAN [3] a sportági aloldalunkon.