- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Kardvívás: Rabb Krisztián akár két aranyat is el tud képzelni az utánpótlás-vébén

Egyre stabilabban teljesít a Vasas 19 éves ifjúsági olimpiai bajnok kardvívója, Rabb Krisztián a felnőttmezőnyben: a hazai klasszisokat felvonultató szakág négy válogatóversenyén háromszor menetelt a negyeddöntőig, sőt a legutóbbi, január 30-i Magyar-kupa-fordulón a dobogó harmadik fokára állhatott.

Rabb Krisztián egyre stabilabban teljesít a felnőttmezőnyben Forrás: EFC [1]

Rabb Krisztián egyre stabilabban teljesít a felnőttmezőnyben  •  Forrás: EFC

„Elégedett vagyok az eredményeimmel. Főleg amiatt, mert kiegyensúlyozottan szereplek a versenyeken. Többször ráadásul nagyon kevesen múlt, hogy jobb helyen zárjak, emiatt különösen sokat tanultam ebben az évadban. A felnőttek lajstromában jelenleg a hatodik helyen állok, a folytatásban ezen javítani szeretnék, míg a juniorok ranglistáján megőrizném az élen elfoglalt pozíciómat” − így Rabb Krisztián.

Krisztián a saját korosztályában magabiztosan vezet: két arany- és egy bronzéremmel 350 ponttal megelőzi a második helyen álló Noseda Szabolcsot. A tavalyi, poreci junior Európa-bajnokságon aranyérmes kardcsapat összes tagja utánpótláskorú maradt. Más kérdés, hogy a pandémia miatt az idén nem védhetik meg a bajnoki címüket – a nemzetközi szövetség nemrégiben bejelentette, a 2020/2021-es szezonban törli a fiatalok összeurópai seregszemléjét.

„Bizonytalan a mostani időszak. Sportolóként mindig úgy kell készülni, hogy megtartják az előttünk álló eseményeket, hiszen csak ily módon tarthatjuk a lelket magunkban. Buktam életem utolsó utánpótlás Eb-jét, ez természetesen megvisel, de tulajdonképpen várható volt a hír. Kárpótolna ugyanakkor, ha megrendeznék az egyiptomi junior és kadét világbajnokságot! Főleg, ha aranyérmet nyernénk rajta.”

Krisztián nem titkolja, csapatban és egyéniben egyaránt a győzelemért utazna.

„Már tavaly is a vébéarany lett volna a célom. Ezúttal sem szeretnék ennél alább adni. Ami a csapatot illeti: legutóbb elképesztően jó volt az összhang a srácokkal. Egyelőre nem tudni, milyen összeállításban léphetünk pástra. Nagyon fontos, hogy olyan egység versenyezzen, amely a végsőkig képes küzdeni. Ha ez sikerül, bármire képesek lehetünk!”

Krisztián azt is megemlítette, hogy szívesen bizonyítana a március közepén, Budapesten esedékes felnőtt-világkupaversenyen, amelyen jó eredményt szeretne elérni.

További korosztályos hírek VÍVÁSBAN [2] a sportági aloldalunkon.