- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Gyorskorcsolya: remekeltek a fiatalok a nemzetközi viadalokon

A magyar fiatalok Olaszországban és Lengyelországban is nagyszerűen teljesítettek Forrás: MOKSZ [1]

A magyar fiatalok Olaszországban és Lengyelországban is nagyszerűen teljesítettek  •  Forrás: MOKSZ

A járványhelyzet a magyar utánpótláskorú gyorskorcsolyázók életét sem könnyíti meg. A nagy nemzetközi versenyek egyelőre váratnak magukra, a Városligeti Műjégpálya bezárása miatt az edzéslehetőségek is jelentősen beszűkültek. Junior gyorskorcsolyázóink ezért minden edzés-, illetve versenyzési lehetőséget igyekszenek megragadni, így részt vettek Olaszországban a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) által, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség támogatásával szervezett edzőtáborban és edzői továbbképzésen. A hazai szövetség beszámolója szerint [2] tizenöt fiatal utazhatott el az eseményre, ahová a magyaron kívül észt, olasz, román és spanyol versenyzők és edzők is ellátogattak. Az eseményen ott volt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Hunyady Emese is. A tábor keretein belül megtartották a 39. International Junior Meeting elnevezésű nemzetközi viadalt, amelyen az indulók öt kategóriában mutathatták meg magukat. A magyarok jól szerepeltek, az összetett versenyben háromszor is dobogóra állhattak: Lukács Soma győzött, Vancsó Rebeka és Mercs Abigél bronzérmes lett, utóbbi 3000 méteren junior világkupa-szintidőt korcsolyázott (4:49.53).

„Mindenképpen jó szereplésnek számít a juniorok eredménye, hiszen a magyar résztvevők, külföldi társaikkal ellentétben, a Városligeti Műjégpálya zárva tartása miatt csak egy-két hetet töltöttek az idei versenyszezonban jégen, Inzellben és Zakopane-ban” – mondta el Moravcsik-Fecskés Orsolya edző.

A közelmúltban az ISU Development keretein belül négy utánpótláskorú gyorskorcsolyázó a lengyelországi Zakopanéban mérette meg magát egy egyhetes edzőtáborban Garzó Erika irányítása alatt. Kiváló körülmények között készülhetett napi két edzéssel a Palakovics Fanni, Lukács Soma, Sándor Lilla, Zolván Barbara összetételű magyar különítmény. Hunyady Emese, a projekt szakértőjének felügyelete mellett spanyol, cseh, szlovák, és román gyorskorcsolyázókkal két versenyen is rajthoz álltak a fiatalok a lengyel helyszínen. A mieink nem vallottak kudarcot, Palakovics Fanni 500, valamint 1500 méteren állt dobogóra, míg Lukács Somának egyéni csúcsokat sikerült elérnie.

További korosztályos hírek KORCSOLYASPORTOKBAN [3] a sportági aloldalunkon.