UtánpótlásSport
2024. április 18.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2021-02-19 16:12

Ökölvívás: Hámori Luca minél fényesebb érmet szeretne az U22-es Eb-n

Az utánpótláskorú versenyzők közül Hámori Luca szerepelt a legeredményesebben az ökölvívók debreceni Bocskai-emlékversenyén. A 19 éves kőszegi lány a tavalyi felnőtt ob-győzelme után a nemzetközi mezőnyben bronzéremmel tette le a névjegyét, és az idén dobogóra állna az U22-es Eb-n.

Bertók Róbert, az ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya a hazai női szakág legnagyobb ígéretének titulálta a múlt heti, debreceni Bocskai-emlékverseny után Hámori Lucát. A kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület 19 éves versenyzője bronzérmet nyert a rangos nemzetközi viadalon, az elődöntőben a pontozók jóindulatát nélkülözve, nagy csatában maradt alul a francia Sonvicóval szemben. Ám így sem lehetett elégedetlen. „Úgy indultam neki, hogy ha már egy érmet sikerült szereznem, nagyon boldog leszek – kezdte az Utánpótlássportnak Hámori Luca. – Nincs könnyű időszak mögöttem, mert még tavaly márciusban volt egy vállműtétem, meg beteg is voltam a felkészülés során. Bíztam benne, hogy odaérhetek a legjobb négy közé, szerintem egész jó teljesítményt nyújtottam Debrecenben.”

Hámori Lucának a Bocskai-emlékverseny után is nagy tervei vannak Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség
Hámori Lucának a Bocskai-emlékverseny után is nagy tervei vannak Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség
A nehézségek ellenére az elmúlt hónapokban is kitűnően szerepelt, még a tavalyi év végén megnyerte súlycsoportjában (69 kg) a felnőtt országos bajnokságot, s így jó előjelekkel fordult rá a remélhetőleg lényegesen eseménydúsabb 2021-es évre. Bátyja, Ádám szintén ökölvívó, és évek óta a hazai élmezőnybe tartozik. Luca egy kisebb kitérő után az ő útját követte a szorítóba. „Nem volt azért annyira egyértelmű. Kiskoromtól kezdve atléta voltam, de aztán egyre jobban elkezdett érdekelni, hogy a tesóm mit csinál, hova jár edzésre. Szerencsésen alakult, hogy akkor éppen egy barátnőm is bokszolt Kőszegen, így lejöttem a terembe, és itt ragadtam. Először hobbiszinten, majd ahogyan jöttek a kisebb-nagyobb sikerek egyre komolyabban.” Ádámmal már a kezdetek óta ugyanott edzenek, egymással viszont természetesen nem szoktak bokszolni. Viszont a tanácsát, véleményét rendszeresen kikéri, mindig számíthat a rutinosabb versenyzőre. Az idén pedig alighanem a legjobb formájára lesz szüksége, ha el akarja érni a céljait, és igazolni szeretné a szövetségi kapitány várakozásait. „Először az U22-es Európa-bajnokságra koncentrálok, amelyet március helyett május végére tettek át. Remélem, tényleg csak halasztották, és nem törlik majd el, mert mindenképpen érmet szeretnék ott nyerni, lehetőleg minél fényesebbet.” Az olimpiai álmait azonban el kell engednie a 19 éves sportolónak, mivel a nemzetközi szövetség törölte a júniusi világkvalifikációs viadalt. További korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.