UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tornasportok

2021-02-23 14:26

A szépség és a szőnyegek: Molnár Botond nemcsak erős tornász akar lenni

A Győri AC 16 éves ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes tornásza, Molnár Botond az idei felkészülésében is külön figyelmet fordít a gyakorlatai esztétikus kivitelezésére.

Egyik szerről a másikra jár a győri Olimpiai Sportpark tornacsarnokában a 16 éves korosztályos válogatott tornász, Molnár Botond. Mindegyiken koncentráltan, megfeszült izmokkal hajtja végre a már jól betanult elemeket, és próbálgatja az újakat. Ha a szőnyegen a talajgyakorlatába kezd, a teremben félszemmel a legtöbb fiatal őt figyeli, hiszen kíváncsiak, éppen mit mutat magából a szer ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmese. A mozdulatokat edzője, Pisák Tamás is a tekintetével kontrollálja. Ha valami nem jó, egyből szól. De ha valami nem jó, azt Botond is tudja, és olyankor az elégedetlenségét ki is fejezi. Fehér magnézium-porfelhő száll a zsámoly felett, amelybe a tornász dühében belerúg, mielőtt ráül. Rövid pihenő. Aztán a Győri AC ígérete folytatja a munkát, amelyhez már egy-egy edzés alkalmával is igen nagy kitartásra van szükség.

Molnár Botond motivációjának jót tett az Eb-siker Fotó: Freschli József/MATSZ
Molnár Botond motivációjának jót tett az Eb-siker Fotó: Freschli József/MATSZ
„A kitartással azért akadnak problémáink – mondja nevetve Pisák Tamás. – A versenyek előtt három-négy héttel, azaz az utolsó pillanatokban már kezdi összeszedni magát, régebben ez nem mindig volt így. De ahogyan ő is, ez is változik. Most az Európa-bajnokság után kapott egy olyan löketet, amely az odafigyelésben és a céltudatosságban is megmutatkozik.” Botond nagyszerűen zárta a tavalyi évet, hiszen decemberben a fiúválogatottal ezüst-, talajon pedig bronzérmet szerzett a törökországi Mersinben rendezett ifjúsági Európa-bajnokságon. „Reménykedtünk az éremben – folytatja az edző. – Úgy mentünk ki, hogy van hat szerünk, hat gyakorlatunk, meg kell csinálnunk és meglátjuk, mi lesz belőle. Tizenhárom gyakorlatból egyet rontott, úgyhogy elégedettek vagyunk. Ez a siker egy állomás lehet a pályafutásában, amelyből tudnia kell építkeznie. Bízunk benne, a jövő évi ifjúsági Eb-n még jobban fog szerepelni, és reméljük, az már teljes Eb lesz, amelyen megláthatjuk, mire is vagyunk képesek valójában.” A „teljes Eb”-vel arra utal az edző, hogy a legutóbbi kontinensviadalon való szerepléstől a járványhelyzet miatt számos ország elállt. Fontos eseményig azonban nem kell egy újabb évet várni. Az idén az utánpótláskorú tornászok számára az októberben, Kínában esedékes Gymnasiadé lesz a fő verseny.
Molnár Botond a mersini ifjúsági Eb-n Fotó: Thomas Schreyer/European Gymnastics
Molnár Botond a mersini ifjúsági Eb-n Fotó: Thomas Schreyer/European Gymnastics
„Minden szeren nagyon sok új elemet tanultam – avat be Botond a felkészülésbe. – Az idén nagyobb hangsúlyt fektetünk az anyagerőre, de a kivitelre is ugyanúgy rámegyünk, mert minél szebben megcsinálom a gyakorlatokat, annál több pontot fogok kapni. Lehet valakinek nagyobb az anyagereje, de ha csúnyább a gyakorlata, akkor nem ő fog győzni, hanem az, akinek szebb a kivitelezése. Az idén a legjobb formámat majd Kínában szeretném hozni, jövőre pedig hasonlóan sikeres ifjúsági Európa-bajnokságban reménykedem, mint a tavalyi. Összességében egy cél lebeg a szemem előtt: ott akarok lenni a 2024-es olimpia mezőnyében.” Az eredményesség kulcsa az edző és a tanítvány összeszokottsága is lehet. Pisák Tamás tizenkét éve kezdett el foglalkozni Botonddal a KSI-ben, majd nemrégiben, miután az edző magánéleti okokból elköltözött a fővárosból, a fiatal tornász is követte őt, így mindketten a Győri AC színeibe öltöztek. „Már a legelején is látszott rajta, hogy egészen ügyes – emlékszik vissza a kezdetekre Pisák Tamás. – Szerette, amit csinált, és teljes mértékben oda tudott figyelni a feladatokra, amelyeket kiadtunk neki. Ez ma sincs másképp. És hogy az egyensúlyával kisgyerekként sem volt gond, azt jelzi, hogy már ötévesen egykerekű biciklivel járt edzésre…” További korosztályos hírek TORNASPORTOKBAN a sportági aloldalunkon.