- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Cselgáncs: tisztázódott Özbas Szofi furcsa ügye

Eddig ismeretlen okok miatt nem utazott az ifjúsági ötkarikás bajnok Özbas Szofi a Tel-Avivban csütörtökön kezdődő olimpiai kvalifikációs Grand Slam-versenyre. A felnőtt cselgáncsválogatottak szövetségi kapitánya, Pánczél Gábor és Toncs Péter, valamint Nagy András sportigazgató sem tudott választ adni arra, mi történt a fiatallal, lévén, hogy Özbas nem számolt be nekik a távolmaradásának okáról. Azt azonban megtudtuk, hogy Szofi jól van − számoltunk be a történtekről múlt kedden. [1]

Pont került Özbas Szofi ügyének a végére Fotó: Tumbász Hédi [2]

Pont került Özbas Szofi ügyének a végére  •  Fotó: Tumbász Hédi

Az eset különösen amiatt furcsa, mert Szofi jelenleg az olimpiai kvótát érő 27. helyen áll a világranglistán. Tudni kell róla, hogy a legígéretesebb magyar fiatalok egyike. Az utánpótlásmezőnyben gyakorlatilag mindent megnyert már, amit lehetett: ifjúsági olimpiai, junior világ- és Európa-bajnok, U23-as, valamint ifi Eb-győztesnek egyaránt mondhatja magát, ráadásul még mindig csak 19 éves, tehát juniorkorú.

A szövetség kedden meghallgatta a fiatalt, tisztázták az ügyet.

„A kiutazás módja és időpontja a járványhelyzet miatt többször változott, Szofi elismerte, hogy elnézte az utazás időpontját, s egyben elismerte a felelősségét is. A szövetség elnökségi határozata alapján az utazással kapcsolatosan adódó költségeket Özbas klubjára, a Békés Megyei Kano Judo SE-re terheli, s ezzel lezártnak tekinti az ügyet. Szofi nagy értéke a magyar dzsúdósportnak, folytatja a felkészülését a kvalifikációs versenyekre, az idei Európa-bajnokságra, a budapesti vb-re és reményeink szerint a tokiói olimpiára is” – mondta Nagy András sportigazgató.

Szofi edzője, Toncs Péter így vélekedik az esetről: „Kicsit elvarázsolt lélek. Nagyon fáradtan tért haza a tatai edzőtáborból, és az is igaz, hogy hatszor vagy hétszer módosult a találkozás időpontja. Az utolsó változtatás nem maradt meg neki, elaludt. Emiatt úgy érezte, összedőlt a világ és inkább elbújt mindenki elől. Ötletként egyébként felmerült, hogy a csapat után utazzon, de mint az utólag kiderült, ez megoldhatatlan lett volna.”

Özbas Szofi egyelőre nem szeretne nyilatkozni a történtekről.

További korosztályos hírek CSELGÁNCSBAN [3] a sportági aloldalunkon.