- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Autósport: Keszthelyi Vivien az Euroformula Openben folytatja

Kedden délelőtt a Team Motopark Forma–3-as csapata hivatalosan bejelentette, hogy a 20 éves autóversenyző, Keszthelyi Vivien a 2021-es szezonban náluk folytatja pályafutását az Euroformula Openben.

 Keszthelyi Vivien az Euroformula Openben folytatja Forrás: VRS Sport Group [1]

Keszthelyi Vivien az Euroformula Openben folytatja  •  Forrás: VRS Sport Group

Az istálló kiemelte, a bejelentésre a végrehajtott teszteket követően, az eredmények és hiányosságok kiértékelése után került sor. A sorozat, amely júliusban a Hungaroringre is ellátogat, a tervek szerint 9 helyszínen, 27 futamból áll majd – idézi a VRS Sport Group közleményét a formula.hu [2].

Keszthelyi öt évet töltött el a túraautó kategóriában, ezalatt három bajnoki címet szerzett. 2019-ben formaautóra váltott, és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által hitelesített F3 ázsiai bajnokságban, majd a médiában csak női Forma–1-ként emlegetett W Seriesben bontogatta szárnyait a kategóriában. Most, Magyarországról elsőként a Team Motoparknál, az Euroformula Open sorozatban kezdi meg pályafutásának következő jelentős lépcsőfokát a csúcskategória felé vezető úton, az FIA hatályos szabályainak megfelelően.

További korosztályos hírek AUTÓSPORTBAN [3] a sportági aloldalunkon.