UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Tenisz

2021-04-05 18:35

Tenisz: Sávolt Attila gondolatai a korosztályos válogatottságról

A jelenlegi ranglisták és a szakmai stáb véleménye alapján összeállították a nyári Európa-bajnokságokra készülő korosztályos válogatottak névsorát; Sávolt Attila szakmai igazgató a döntés után kifejtette véleményét: ha rajta múlna, legfeljebb négy-négy játékos kerülhetne be a keretekbe.

Az április 1-jei ranglisták első négy helyezettje automatikusan bekerült a nyári kontinensviadalokra készülő utánpótlás-válogatottak keretébe. Köztudott azonban, hogy U12-ben legfeljebb tíz fő (4+6), U14-ben nyolc fő (4+4), U16-ban hat fő (4+2), U18-ban pedig öt fő (4+1) kerülhet be hivatalosan, vagyis a maradék helyekről a szövetség szakemberei döntöttek. Sávolt Attila szakmai igazgató a hivatalos közösségi oldalán kifejtette: amennyiben rajta múlna, csak négyen-négyen lehetnének válogatott kerettagok a fiatalok közül. Mindezt azzal is indokolja, hogy szerinte a magyar utánpótlás a nemzetközi viszonyokhoz mérve nincs azon a szinten, hogy több játékosnak kellene képeznie a kereteket.

Sávolt Attila szerint nagyobb rangja lenne a korosztályos válogatottságnak, ha csak négyen-négyen kerülnének be a keretekbe Fotó: Zádor Péter/MTSZ
Sávolt Attila szerint nagyobb rangja lenne a korosztályos válogatottságnak, ha csak négyen-négyen kerülnének be a keretekbe Fotó: Zádor Péter/MTSZ
„Egyrészt szigorúan véve nincs is szükség négy játékosnál többre. Az egyéni Európa-bajnokságokon, két-két fiú és lány képviselheti az országot, a csapat Eb-ken pedig három fő plusz egy tartalék. A többi nemzetközi versenyen U12-ben szintén két-két fiú és lány plusz egy edző képviselheti egy ország hivatalos utazó csapatát általában. U14-től felfelé, mind a Tennis Europe, mind az ITF-versenyeken, pedig a nemzetközi ranglista az, ami elsősorban meghatározza, hány játékos és kik azok a fiatalok, akik szerepelhetnek egy-egy külföldi verseny főtábláján. Másrészt pedig sajnos a kőkemény valóság az, hogy nem is áll úgy a magyar teniszutánpótlás színvonala a nemzetközi viszonyokhoz mérve, hogy igazán több játékosnak kellene képeznie a magyar válogatott kereteket" – olvasható a szakmai igazgató bejegyzésében. Sávolt Attila hozzátette, véleménye szerint ez adná meg az igazi rangját a válogatottságnak, amelynek köszönhetően egészséges harc folyhatna a címeres mezért. Megjegyezte azt is, hogy „óriási felelőtlenség hiú ábrándokkal szédíteni önmagunkat."

A KOROSZTÁLYOS VÁLOGATOTTAK KERETEI L12: Szalay Milla (Bajai TK), Kálmán Luca (Alfa TI), Mihálka Anna (Alfa TI), Fehér Lola (Római TA), Kardos Lora (Római TA), Nemcsek Gréta (Vasas SC) F12: Valkusz Márk (Golden Ace), Somogyi Ábel (Ten.Partner), Varga Oszkár (Ten.Partner), Horváth Döme (Jogging Plus), Szebeni Miklós (Római TA), Mokán István Damján (Viharsarok) L14: Bíró Melinda (Gellért SE), Farkaslaki-Hints Flóra (MTK Budapest), Bak-Szabó Norina (Top Sport), Benke-Giosanu Izabell (Pasarét TK), Jeck Viola Hajna (UNIK SE) F14: Kincses Kolos (MTK Budapest), Major Áron János (Future TT), Almádi Attila (MTK Budapest), Baleja Konor (Alfa TI), Takács Bercel Sándor (Dunakeszi), Kovács Marcell (Pasarét TK) L16: Udvardy Luca (Budaörs), Molnár Kitti (MTK Budapest), Dankó Vanessa (Vasas SC), Fenyves Gréta (Normafa TC) F16: Mészáros Patrik (Vasas SC), Kisantal Botond (Pasarét TK), Sávay Zalán (Vasas SC), Halmos Kornél (Pasarét TK), Gubi Trisztán (TM), Győri Lóránt (Gubacsi TK) L18: Szabanin Natália (MTK Budapest), Tóth Amarissa (MTK Budapest), Matkó Réka (Future TT), Bartha Panna (Pécs VTC) F18: Belkovics Achilles (TM), Sztasák Jonathan (TM), Riskó Roland (Marso TC), Deli Merse Milán (TM), Páll Noel (Ten.Partner)

További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.