- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Ökölvívás: Ancsin Kata vezetésével az ifjúsági lányok is Tatán készülnek a lengyelországi vb-re

A fiú- mellett a leányválogatott is Tatán tölti a felkészülés utolsó fázisát, ezeket a tapasztalatokat foglalta össze a szövetség honlapjának a két szakvezető, Ancsin Kata és Seres Attila, valamint két versenyző, Szabó Szabina és Dobos Rebeka is megosztotta a véleményét a tatai előkészületekről.

„Az első tatai hét után annyit tudok mondani, hogy a csapat fele jó állapotban van, egymással tudtak kesztyűzni, és a B keretünk is segíti a felkészülésünket. Annak ellenére, hogy nagyon hosszú ideje nem volt nemzetközi mérkőzésük, bízunk benne, hogy tudnak mérkőzéseket nyerni az ifjúsági világbajnokságon. Nagyon jó állapotban van Varga Bea és Varga Boglárka is. Egy kiesőnk van, de minőségi helyettesítéssel tudjuk megoldani a helyzetet” – foglalta össze az első heti tapasztalatokat Ancsin Kata az MÖSZ-nek.

Ancsin Kata és Seres Attila vezetésével Tatán készülnek az ifi vb-re a leány öklözők Forrás: MÖSZ [1]

Ancsin Kata és Seres Attila vezetésével Tatán készülnek az ifi vb-re a leány öklözők  •  Forrás: MÖSZ

„A tatai táborban a felkészülést két szlovák versenyző is segíti az 51 és a 64 kg-ban, amely sokat jelent a csapatnak. A lányok a fennálló nehézségek, valamint a meccshiány ellenére jó állapotban vannak, hangolódnak a versenyre. A húsvétot otthon töltik, majd utána onnan a táborból utaznak a kielcei ifjúsági világbajnokságra. A +81kg-ban végül a felnőtt magyar bajnok Hoffmann Réka lesz az indulónk, mert Bereczki Fanni a tábor előtti hétvégén lett koronavírus pozitív” nyilatkozta a női válogatott mellett dolgozó Seres Attila.

„Úgy érzem, hogy fejlődöm, egyre jobban érzem magam, és egyre elszántabb vagyok, hogy bizonyítsam a képességeim. Sokat nem hagytam ki szerencsére, gyorsan, minden gond nélkül visszaszoktam az edzésmunkába. A kesztyűzések is alakulnak, napról napra kezdek ráérezni a legjobb kombinációimra. A legnehezebb része a felkészülésemnek a súlyhozás, kicsit kimerültebb vagyok tőle, de már nagyon közel vagyok a célhoz” – értékelte a felkészülését a kisebb kihagyást követően visszatérő felnőtt magyar bajnok Szabó Szabina.

„Nagyon jól halad a felkészülés a tatai edzőtáborban, erős válogatott keret dolgozik együtt ezekben a hetekben. Pörgős edzéseink vannak Tatán, gyorsítunk a közelgő versenyre. Délelőttönként fizikai tréningeket kapunk, illetve futós edzéseket csinálunk, délutánonként pedig a szermunkán és a kesztyűzéseken van a hangsúly. Nagyon jó állapotban érzem magam, de még van mit csiszolni az ifjúsági világbajnokságig. A motivációm még mindig nagyon erős, ahogy a céljaim is” – mondta magabiztosan a KSI junior Eb-bronzérmes tehetsége, Dobos Rebeka.

Az Európai Ökölvívó Konföderáció (EUBC) időközben elfogadta a 2021. évi U22-es Ökölvívó Európa-bajnokság helyszínét és időpontját a Végrehajtó Bizottsági ülésén. Az idei évben négy kontinensbajnokságra is sor kerül majd az EUBC vezetőségének döntése értelmében.
U22-es Európa-bajnokság: 2021. június 15–25, Roseto degli Abruzzi, Olaszország
junior Európa-bajnokság: 2021. július 1–12, Tbiliszi, Grúzia
serdülő Európa-bajnokság: 2021. augusztus 10–20, Szarajevó, Bosznia és Hercegovina
ifjúsági Európa-bajnokság: 2021. szeptember, Budva, Montenegro.

További korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN [2] a sportági aloldalunkon.