- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Úszás: sűrű nyárra készül a medencében és nyílt vízen is versenyképes Betlehem Dávid

Sós Csaba a medencés, Gellért Gábor a nyílt vízi csapatba válogatta be a Balaton Úszó Klub 18 éves versenyzőjét, Betlehem Dávidot a májusi, budapesti felnőtt Európa-bajnokság előtt. Persze nem az idén derült ki, hogy a zalaegerszegi nevelésű úszó két fronton is megállja a helyét: a 2019-es, bakui EYOF-on 1500 m gyorson lett második, míg nyílt vízen korosztályos Európa-bajnoki arany- és világbajnoki bronzéremmel is büszkélkedhet.

S természetesen már javában zajlik a felkészülése a hazai rendezésű kontinensviadalra, éppen a héten tért haza a Sierra Nevada-i edzőtáborból.

Betlehem Dávid akár az idén is dobogóra állhat a korosztályos világversenyeken Forrás: ZÚK [1]

Betlehem Dávid akár az idén is dobogóra állhat a korosztályos világversenyeken  •  Forrás: ZÚK

„Magaslati környezetben készültünk három hétig, az alapozásról szólt a munka. Most, hogy hazaértünk, elkezdődnek a gyorsító edzések az Európa-bajnokság előtt – kezdte az Utánpótlássportnak Betlehem Dávid, majd kitért a felnőtt országos bajnokságon nyújtott teljesítményére is. –  Sajnos a Duna Arénában úszott időkkel nem lehetek elégedett. Előtte a szintén háromhetes beleki edzőtáborunkban összeszedtem egy vállsérülést, amely aztán rányomta a bélyegét az ob-ra is. Remélem, most már minden rendben lesz, és a budapesti Eb-kre problémamentesen fel tudok készülni.”

Eseményből nem lesz hiány a nyáron a felnőtt Eb után először a korosztályos országos bajnokságok, majd pedig a világversenyek várnak Betlehemre.

„A felnőtt Eb után következik egy négyhetes ciklus az ifjúsági országos bajnokságok előtt. Utána jön a junior medencés Eb, onnan kell majd bekerülni a vb-re utazó csapatba, és nyílt vízen is ugyanez a séma. Ez valóban nem lesz kis terhelés, de mindig feldob, amikor világversenyen a magyar színeket képviselhetem.

A 18 éves sportoló januárban igazolt át Zalaegerszegről Veszprémbe a Balaton Úszó Klubhoz, ahol Rasovszky Kristóf és Kalmár Ákos mellett fejlődhet Szokolai László irányítása alatt.

„Természetesen ez rengeteget számít a mindennapokban, Ákossal ráadásul egy helyen lakunk itt Veszprémben. Számomra ők igazi példaképek, mentálisan és a felkészülésben is nagy lendületet kaptam csak a jelenlétüknek köszönhetően. Nagyon nem mindegy, amikor egy kemény edzés közben átnézik a medence másik oldalára, és ott látok egy akkora klasszist, mint Rasovszky Kristóf.”

Hosszú távon felvetődhet a kérdés, hogy a medencét vagy a nyílt vízet preferálja az utánpótlás-válogatott úszó. Vagy kell-e egyáltalán választani?

„Jelenleg ugyanúgy koncentrálok mindkettőre. Jövőre valószínűleg a nyílt víz kerül előtérbe, mivel a medencés versenyeken már nem indulhatok majd az utánpótláskorúak között. Hosszú távon viszont nem gondolnám, hogy választanom kéne. Vannak rá példák, hogy lehet összehangoltan csinálni a kettőt: a 2019-es kvangdzsui világbajnokság a német Florian Wellbrock 1500 méteren nyert medencébe és 10 kilométeren nyílt vízen, ahogyan az olasz Gregorio Paltrinieri is kiváló mindkét műfajban.”

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN [2] a sportági aloldalunkon.