- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Vízilabda: az ifjúsági bajnokságban már megvan a legjobb nyolc csapat

A korosztályos fiú vízilabda-bajnokságok rájátszásában vasárnap egyedül az ifjúsági pontvadászatban derült ki, hogy mely nyolc csapat vehet részt a nyolcas döntőben, a serdülők és a gyermekek küzdelmeiben maradt még nyitott párharc.

A BVSC-Zugló is minden korosztályban az első négyben zárta a középszakaszt Forrás: bvscvizilabda.hu [1]

A BVSC-Zugló is minden korosztályban az első négyben zárta a középszakaszt  •  Forrás: bvscvizilabda.hu

A középszakaszból a BVSC-Zugló, az FTC, a KSI és az UVSE jutott egyenes ágon a nyolcas döntőbe, az korosztályok átlageredményei alapján az egyes csoport 5-8. helyezettjei, a kettes csoport 1-4. helyezettjeivel folytattak ki-ki párharcot a további helyekért. Így minden korosztályban Pécs–Debrecen, Vasas–Honvéd, Eger–OSC Újbuda és Szeged–Szolnok két győzelemig tartó összecsapásokat rendeztek. Az ifjúsági mezőnyben nem is volt szükség harmadik találkozóra.

Kettős győzelemmel jutott a nyolc közé a Debrecen, a Vasas, az Eger és a Szolnok csapata is. A serdülők mezőnyében ugyanezt mondhatja el magáról a Pécs, a Szeged és Vasas, valamint a gyermekkorosztályban a Pécs, a Szolnok és a Vasas. Utóbbi két bajnokságban az Eger és az OSC között rendeznek döntő összecsapást.

A tervek szerint a gyermekkorosztály május 14-15-16-án, a serdülő május 21-22-23-án, míg az ifjúsági május 28-29-30-án ugrik medencébe a nyolcas döntőben.

A részletes eredmények ITT [2] érhetők el.

További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN [3] a sportági aloldalunkon.