UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ökölvívás

2021-05-22 13:35

Ökölvívás: négynapos sportági ünnepnek is beillett az egri Bornemissza-emlékverseny

Harminckét döntő közül húszat a magyar versenyzők nyertek meg a 70. egri Bornemissza ifjúsági és junior ökölvívó-emlékversenyen.

Több szempontból is ökölvívóünnepnek nevezhető a pénteken véget ért, az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban rendezett Bornemissza-emlékverseny. Először is a járványhelyzet végéhez közeledve is minden alkalmat meg kell becsülni, amikor nemzetközi mezőnyben lehet rutint szerezni, a mostani viadal pedig tökéletesen alkalmas volt erre tizenkét ország részvételével.

Tizenkét ország versenyzői indultak a Bornemissza-emlékversenyen
Tizenkét ország versenyzői indultak a Bornemissza-emlékversenyen
Másodszor jubileumi hetvenedik alkalommal tartották meg a viadalt, márpedig nem sok eseménnyel kapcsolatban mondhatjuk el azt. Végül, de persze nem utolsósorban a magyar versenyzők teljesítménye miatt, akik a harminckét döntőből húszat megnyertek. Ezek után az ökölvívó-válogatott szövetségi kapitányának, Bertók Róbertnek sem lehetett oka a panaszra: „Maximálisan elégedett vagyok, persze vannak különbségek versenyző és versenyző között, de összességében nagyon jó teljesítményt nyújtott a válogatott. Öröm volt látni, hogy a juniorkorosztályban milyen hatalmas tehetségek tűntek fel” – mondta a szakvezető az Utánpótlássportnak. Ahogyan Bertók kapitány is mondta, sok nagyszerű teljesítményt könyvelhetett el a szakvezetés, ezek közül az egyiket feltétlenül a Madárfészek-Tatabánya juniorkorú versenyzője, Oláh Levente szállította. Mind a négy mérkőzését kiütéssel nyerte meg, a leghosszabb ideig – negyvenkét másodpercig – a döntő tartott Lantos Álmos ellen.
Oláh Levente megállíthatatlan volt, négy kiütéssel nyert Forrás: Magyar Ökölvívó Szövetség
Oláh Levente megállíthatatlan volt, négy kiütéssel nyert Forrás: Magyar Ökölvívó Szövetség
Láthatóan legalább ekkora örömöt okozott a tatabányai ökölvívónak, hogy miután lejött a ringből, a sportág legendája, Erdei Zsolt várta őt néhány gratuláló szóra és ölelésre. S hát, ha valaki, akkor Madár tudja, hogy kire érdemes odafigyelni. Az egri viadal után még számos nemzetközi esemény áll az utánpótlás-válogatott előtt, ugyanis junior és ifjúsági Európa-bajnokság is tartanak az idén. Ezekről a közelgő viadalokról is beszélt a szövetségi kapitány. „A szakmai vezetésnek mindig nagyon fontos, hogy legyenek dobogós helyezéseink, ezen túl azt mondom, hogy az első a tapasztalatszerzés, a ringbiztonság, mert azt szeretnénk, ha kiváló felnőtt ökölvívókká válnának. Az én szemléletem szerint a leglényegesebb, hogy minden csínját-bínját megtanulják ennek a sportágnak, és jól érezzék magukat a ringben.”

A Bornemissza-emlékverseny győztesei Fiúk. Ifjúságiak. 52 kg: Bernáth László, 56 kg: Marwan Mouflih (Franciaország), 60 kg: Római Ruben, 64 kg Búza Rafael, 69 kg: Adam Messibah (Svájc), 75 kg: Noa Hadjit (Belgium), 81 kg: Lakatos Kevin, 91 kg: Kmahzat Saidoualev (Ausztria) Juniorok. 46 kg: Nikolas Pawlik (Lengyelország), 50 kg: Kozák Kevin, 52 kg: Kiss Sándor, 54 kg: El Gendy Abdelsalam (Finnország), 57 kg: Oláh Levente, 60 kg: Artur Proksa (Lengyelország), 63 kg: Ivan Kucherenko (Lengyelország), 66 kg: Saidoualev Saifouallah (Ausztria), 70 kg: Nileborg Krisztián, 75 kg: Dóka Zalán, 80 kg: Jakub Ochnicki (Lengyelország), +80 kg: Olaf Pera (Lengyelország) Lányok. Ifjúságiak. 51 kg: Fekete Lili, 54 kg: Claudie Tótová (Csehország), 57 kg: Nagy Evelin, 60 kg: Dobos Rebeka Juniorok. 50 kg: Drobilits Adrienn, 52 kg: Csorba Csenge, 54 kg: Dévényi Izabell, 57 kg: Horváth Laura, 60 kg: Deák Fanni, 63 kg: Bozó Virág, 70 kg: Kovács Nikolett

További korosztályos hírek ÖKÖLVÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.