UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2021-06-06 09:07

Labdarúgás: remek tavaszának köszönhetően bajnok lett a Budapest Honvéd csapata az U16-os A csoportban

A Budapest Honvéd csapata nyerte a 2020/2021-es évadban az U16-os korosztály A csoportját. A kispestiek vezetőedzőjével, Nagy Mihállyal beszélgettünk az utóbbi hónapok nehézségeiről és a fiatalok nagyszerű tavaszáról.

Tizenegy lejátszott mérkőzése után behozhatatlan előnyre tett szert a Budapest Honvéd U16-os csapata, akik így már a 2020/2021-es évad A csoportos bajnokainak mondhatják magukat. „Nyáron vettük át a 2005-ös korosztályt, azt viszont nem mondhatom, hogy ismeretlenek lettek volna a játékosok számomra, hiszen az akadémián laktam, nap mint nap találkoztunk. Az első félév a tanulási szakasz volt, próbáltuk a lehető legtöbbet átadni a fiataloknak a labdarúgás terén. Persze ez a fejlődési folyamat az egész évre, sőt az utánpótláslétre igaz. Az őszi szezonban azt mérhettük fel, hogyan teljesítenek a játékosaink különböző helyzetekben, ennek megfelelően voltak jobb és gyengébb produkciók is az alapszakasz tizenegy fordulója során; nagyjából kikristályosodott, ki milyen szintet képvisel a mérkőzéseken” – mondja Nagy Mihály, akinek vezetésével az U16-os Kiemelt Csoportot, az alapszakaszt a harmadik helyen fejezte be a Honvéd. Télen a csapat korosztályos válogatott játékosai az idősebbekhez csatlakoztak, így olyan labdarúgók is főszerephez juthattak, akik korábban kevesebbet léptek pályára. A lehetőséget kétségtelenül megragadták, hiszen már a gyakorló mérkőzések is jól sikerültek a kispestiek számára, a tavaszi rájátszásban (az őszi legjobb nyolc között) pedig kis túlzással átgázoltak az ellenfeleken: az első tizenkét meccsükön tízszer is nyerni tudtak, egy-egy döntetlen és vereség mellett, amivel mostanra bebiztosították első helyüket, függetlenül a két, jövőhéten pótlandó találkozójuk eredményétől.

Nagy Mihály szerint óriási fejlődésen mentek keresztül a játékosai Forrás: honvedfc.hu
Nagy Mihály szerint óriási fejlődésen mentek keresztül a játékosai Forrás: honvedfc.hu
„Nem akarok kishitűnek tűnni, de ezzel a – mondhatni teljesen átalakult – csapattal nem tudtuk, mire leszünk képesek. Hat-hét fontos hiányzó szinte állandóan volt, ettől függetlenül úgy mentünk neki a félévnek, hogy a lehető legjobb pozícióban fejezzük azt be. Azok a srácok, akik lehetőséget kaptak, óriási tempóban fejlődtek, egyre markánsabb produkcióval rukkoltak elő. Az első hét meccsen egyaránt nyerni tudtunk, akkortájt kezdtük el érezni, hogy van sanszunk az aranyra is. Egy apróbb hullámvölgy után folytatódott a remek forma, ami végül első helyet eredményezett. Egyik győzelmünk sem volt véletlen.” Szerettük volna megtudni, mi volt a titka a játékosok remek tavaszi formájának. Nagy szerint összetett a válasz, nem lehet csak egy dolgot kiemelni. „Az egyik ok szerintem, hogy a filozófiánkból egy pillanatig sem engedtünk. Nagyon komoly labdabirtoklási fölényünk volt a mérkőzéseken, domináns passzjátékot produkáltunk. A srácok megtanultak racionálisan játszani, magas szintre jutottak abban, mikor melyik eszközt kell alkalmazni az adott ellenfél ellen. A bajnoki cím mellett az igazi siker a játékosok fejlődésének a mértéke; egy akadémia tekintetében ez a tényező a legfontosabb.” A játékosok közül érdemes kiemelni a 16 éves Fábiánkovits Istvánt, aki tavasszal tizenegy meccsen kapott lehetőséget, tizennégy góljával pedig nagy valószínűséggel a playoff gólkirályi címét is be fogja zsebelni. „Bár a korábbi években is sikerült az élen végezni más korosztályokkal, talán a körülmények miatt az ideire mondanám, hogy a legértékesebb. Köszönettel tartozom a másodedzőmnek, Märtz Márknak, az összes kollégámnak és természetesen a játékosokra is rendkívül büszke vagyok, szinte maradéktalanul megvalósították azt, amit kértünk tőlük. Dicséret illeti őket, az előző nyár óta dolgoztak a siker érdekében. A vártnál, a reméltnél sokkal magasabb szintre jutottak, mint amire korábban gondoltunk.” További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.