- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Asztalitenisz: a 33 évnyi korkülönbség ellenére Terék Norbert és Vitsek Iván azonnal megtalálta az összhangot

Június első hetén tartották a nemrégiben átadott gödöllői asztalitenisz-csarnokban a felnőttek országos bajnoki viadalát. Az első versenynapon a férfi párosok kezdtek, amelyben a három érmet is begyűjtöttek a fiatalok. A 19 éves Terék Norbert a rutinos, 52 éves Vitsek Ivánnal az oldalán öt szettben nyerte a finálét a Kishegyi Ákos (19) és Ócsai Máté (17) duója ellen. A bajnoki címet begyűjtő kettős fiatalabbik tagját, a BVSC-Zugló színeiben versenyző Teréket kérdeztük a remekül zárult ob-ről.

„Nem lehet azt állítani, hogy összeszokottan vágtunk volna neki a magyar bajnokságnak, hiszen ez volt az első versenyünk közösen. Egyébként mindketten jól játsszuk a párost külön-külön is más partnerekkel, ezért az elején érezhető volt már, hogy jó az összhang közöttünk, viszont arra korántsem számítottam, hogy megnyerhetjük az egészet” – nyilatkozta Norbert az Utánpótlássportnak. [1]

Terék Norbertet és Vitsek Ivánt a nagy korkülönbség sem zavarta meg az aranyérem megszerzésében Forrás: MOATSZ [2]

Terék Norbertet és Vitsek Ivánt a nagy korkülönbség sem zavarta meg az aranyérem megszerzésében  •  Forrás: MOATSZ

A Terék-Vitsek páros az első körben magabiztosan 3:0-ra verte a Böhm-Fehér egységet, majd ezt három kőkemény öt szettes csata követte a dobogó legfelső fokáig.

„Abszolút az utolsó pillanatban alakultak úgy a dolgok, hogy végül együtt indulunk Gödöllőn. Úgy tűnt, hogy Iván nem is vesz részt a párosban, emellett nekem is bizonytalannak tűnt, kivel fogok rajthoz állni. A szerdai versenynap előtt végül kedden hívott fel az edzőm, Vígh Zsolt, hogy akkor Ivánnal közösen beneveztek minket. Szerencsére rendkívül gyorsan összeszoktunk, mindketten igyekeztünk alkalmazkodni a másikhoz, és ez sikerrel is párosult. Azt hiszem, ebben nagy szerepe volt Iván rutinjának is, a hosszú pályafutása alatt ő már rengeteg mindent megélt, éppen ezért most is sokat profitáltunk ebből. Meccsről meccsre egyre jobban éreztük a másik játékát, ki mit szeretne csinálni. Így a fináléban már mi vághattunk neki esélyesként a mérkőzésnek.”

A negyeddöntőben Terékéknek 2:1-es játszmahátrányból sikerült fordítani a Lung-Kramarics duóval szemben. Ezt követően a legjobb négy között újabb kiélezett ütközet jöhetett, Lakatos Tamás és Juhász Patrik próbálta volna útját állni a frissen összeállt kettősnek. A BVSC-Zugló fiatalja és a Szegedi AC veterán játékosa már 2:0-ra is vezettek, de a másik fél egalizálta a két szettes deficitet, így döntő felvonásra került sor, amelbyen végül 11-7-re nyert Terék és Vitsek. Az aranymérkőzésen pedig az utánpótláskorú párost, Kishegyit és Ócsait múlták felül 3:2-re.

„Összességében jól kiegészítettük egymást, nem az történt, hogy egyikünk vagy másikunk irányított volna, hanem mindketten hasonló felfogásban közelítettük meg a játékot. Akadtak nehéz pillanatok, például a Lung és Kramarics elleni találkozón kifejezetten rosszul ment nekem a játék, és úgy érzem, akkor az Iván lendítette át az egységünk szekerét. Az elődöntő és a finálé is szoros meccset hozott, de a döntőben szerintem csak a mi kieengedésünk miatt lett végül öt szettes csata. A végére ismét odakoncentráltunk, így az ötödikben magabiztosan meglett a bajnoki cím. Remélhetőleg lesz alkalmunk még a későbbiekben is együtt játszani, mert jól működtünk együtt, de ezt illetően most még semmi biztosat nem állíthatok.”

További korosztályos hírek ASZTALITENISZ [3] sportági aloldalunkon.