- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Karate: Ilankovic Aleksandra „súrolta” az olimpiai kvótát

A japán főváros a tavalyról a koronavírus tombolása miatt idénre halasztott olimpiáját a leginkább alighanem a világ karatésai várták-várják a legjobban: a japán harcművészetből alakult küzdősport kiemelkedően sikeres művelői tudniillik Tokióban léphetnek fel először a hivatalos ötkarikás program résztvevőiként.

A magyarok is kettőzött erővel készültek arra, hogy az immár két és fél évesre nyúlt olimpiai pontszerző sorozat befejező viadalán a francia fővárosban, ahol az utolsó kvótákat osztották ki, kiérdemeljék a tokiói repülőjegyet, ami a hétvégi „záróvizsga” előtt még senkinek sem sikerült a mieink közül. A párizsi feladat úgy szólt: ha ott akarsz lenni az olimpián, súlycsoportodban végezz az első három között!

Ilankovic Aleksandra közel járt az olimpiai kvótához Forrás: karate.hu [1]

Ilankovic Aleksandra közel járt az olimpiai kvótához
 •  Forrás: karate.hu

Ilankovic Aleksandra ennek szellemében vágott neki az újkori olimpiák atyjáról, Pierre de Coubertinről elnevezett csarnokban a maratoninak ígérkező csatározásnak a 61 kilogrammosok kategóriájában, ahol a világ megannyi fertályáról érkezett további 58 kiválóság indult még csatába hasonló elszántsággal. Az MTK tinédzsere, aki 2013 óta versenyez, és 2019-ben junior Európa-bajnok lett, egy osztrák, majd egy Fülöp-szigeteki vetélytársat vert pontozással, amikor jött a venezuelaiak reprezentánsa, aki viszont jobbnak bizonyult a mi lányunknál (tegyük hozzá: és meg sem állt a bronzéremig). Ám még nem veszett el minden remény, s Aleksandra oszlatta is a magyar bút a vigaszágon, norvég és holland ellenfelét is legyőzve. Már csak az utolsó akadály leküzdése volt hátra egy kazah karatéka ellen, aki azonban egyetlen ponttal nyerni tudott, így ő masírozott be az esti négyes döntőbe, míg Ilankovic az amúgy dicséretes, de sajnos olimpiai kvótát nem érő ötödik helyen zárta szereplését.

A magyar csapat másik utánpótláskorújának, a plusz 61 kg-ban indult Pap Dorottyának már első mérkőzésén megálljt parancsoltak; sovány vigasz, hogy az UTE húszesztendős sportolójának kanadai legyőzője aztán a legjobb négy közé jutott.

A 96 ország félezernél is több versenyzőjét felvonultató franciaországi kvalifikációs viadal azért magyar diadalt is hozott: a 25 éves, MTK-s Hárspataki Gábor 75 kilóban harmadik lett, így kvótaszerzőként részt vehet a karate olimpiai debütálásán. Megjegyezzük, az ő karrierje szintén korosztályos sikerrel indult: mielőtt felnőtt Európa-bajnoki ezüstöt és bronzot is nyert volna, 2015-ben az U21-esek között világbajnok lett. Útja a nem kevésbé tehetséges Ilankovic számára is követendő példa lehet…

További korosztályos hírek KARATÉBAN [2] a sportági aloldalunkon.