- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Birkózás: Szabados Noémi óriási küzdelemben ezüstérmet szerzett a dortmundi junior Eb-n

Szabados Noémi rendkívül izgalmas döntőt vívott Forrás: UWW [1]

Szabados Noémi rendkívül izgalmas döntőt vívott  •  Forrás: UWW

Remekül szerepeltek a magyar lányok a Dortmundban zajló junior Európa-bajnokságon, amelyen csütörtök délelőtt kezdte meg szereplését a kadét Eb-második, U23-as Eb-harmadik Szabados Noémi a 65 kilogrammosok mezőnyében. Magabiztosan verte a német Luisa Scheelt (tus 6–0-nál), majd a norvég Ingrid Skard ellen (2–1) győzött, a döntőbe jutásért pedig az észt Viktoria Vessót utasította maga mögé (2–1).

Talán némi plusz teher is nehezedett rá, hiszen szintén ukrán vetélytárssal, Manola Szkobelszkával került szembe. Az első menetben az ukrán közel került a technikai tushoz, 8–0-ra elhúzott, a második felvonásban viszont Noémi összeszedte magát, végig hajtott, s csupán hajszálra volt attól, hogy megfordítsa a párharc állását – ez végül nem sikerült, 8–7-es vereséget szenvedett, így Szél Anna és Szenttamási Róza után ő is ezüstéremmel fejezte be a kontinensviadalt – adta hírül a Magyar Birkózó Szövetség.

A magyarok ötödik hellyel is büszkélkedhetnek, Nagy Nikolett (53) a német Anastasia Balyvastól kapott ki a helyosztón.

Péntek délelőtt a kötöttfogásúak megkezdték a versenyt, Mezei Patrik (87) a bronzmérkőzésen lesz érdekelt szombaton, míg Bazsó Adolf (130) és Klányi Krisztofer (77) a vigaszágon küzdhet tovább.

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN [2] a sportági aloldalunkon.