- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Érmekért, döntőkért úszik a magyar csapat a kedden kezdődő római junior Eb-n

Vasárnap elutazott a magyar úszócsapat az idei junior Európa-bajnokság helyszínére, Rómába. A kontinensversenyt kedd és vasárnap között rendezik a Foro Italico-uszodában, abban a létesítményben, amely többek között a 2009-es felnőtt-világbajnokságnak is otthont adott.

A hosszabb gyorsszámokban Fábián Bettina is a magyar csapat egyik éremesélyesének számít Forrás: MÚSZ [1]

A hosszabb gyorsszámokban Fábián Bettina is a magyar csapat egyik éremesélyesének számít  •  Forrás: MÚSZ

Ami a magyar csapat esélyeit illeti, korábbi cikkünkben a MÚSZ utánpótlás vezetőedzője, Krajnyák György is úgy nyilatkozott, hogy a junior-világcsúcstartó Kós Hubert hiányában inkább a lányoktól, egészen pontosan Veres Laurától, Nyirádi Rékától, Fábián Bettinától, Pádár Nikolettától, na meg a 4×200 méteres leány gyorsváltótól vár érmes vagy dobogóközeli szereplést.

A szakvezető hozzátette, az időket és a riválisokat látva erős junior Európa-bajnokságra számít (az esemény hivatalos honlapja szerint 48 ország több mint 550 versenyzője indul), amelyben a magyar csapat is kiválóan megállja a helyét. A délelőtti program minden nap fél 10-kor kezdődik, míg a középdöntőket és a döntőket végig 18 órától rendezik.

A nyitó napon, kedden rendezik a 4×200 m-es leány gyorsváltók küzdelmeit, ezzel kapcsolatban nem túlzás kijelenteni, hogy a szám egyik esélyese a magyar egység.

A római junior Európa-bajnokságra utazó magyar csapat (forrás: musz.hu [2]):
Fiúk: Betlehem Dávid (1500 m gyors), Bujdosó Zsombor (400 m vegyes), Cserfalvi Olaf (200 m pillangó), Giczi Mátyás (50 m gyors), Kőhalmi Kornél (200 m vegyes), Mizsei Márk (200 m pillangó), Nagy Dániel (200 m pillangó), Nell Olivér (50 m pillangó), Pető Bence (100 m pillangó), Sárkány Zalán (400 m vegyes), Tschaikov Valentin (50 m gyors); váltókban lehet érdekelt: Balogh Levente, Csicsáky Péter, Kardos Dániel, Kovács Attila, Magda Boldizsár, Mészáros Dániel (Bácsvíz), Mészáros Dániel (FTC), Sámóczi Milán, Sződi Zsolt
Lányok: Ábrahám Lilla (200 m vegyes), Bukovics Rebeka (50 m pillangó), Csulák Lia (200 m pillangó, 800 m gyors), Fábián Bettina (400 m gyors, 800 m gyors, 1500 m gyors), Nyirádi Réka (200 m hát, 200 m pillangó, 400 m vegyes), Pádár Nikoletta (100 m gyors, 200 m gyors), Seres Anna (200 m pillangó), Ugrai Panna (100 m hát, 100 m pillangó, 200 m vegyes), Veres Laura (200 m gyors); váltókban lehet érdekelt: Gyurinovics Lili, Molnár Dóra, Péter Virág
A római junior Európa-bajnokság döntői (forrás: ejsc2021.com [3]):
Július 6., kedd: 400 m fiú gyors, 400 m leány vegyes, 4×100 m fiú gyorsváltó, 4×200 m leány gyorsváltó
Július 7., szerda: 100 m fiú hát, 100 m leány gyors, 50 m fiú pillangó, 50 m leány mell, 800 m leány gyors, 4×100 m mix gyorsváltó
Július 8., csütörtök: 100 m fiú mell, 100 m leány hát, 200 m fiú vegyes, 200 m leány pillangó, 100 m fiú gyors, 1500 m fiú gyors, 4×100 m mix vegyesváltó
Július 9., péntek: 50 m fiú mell, 100 m fiú pillangó, 200 m leány mell, 50 m fiú hát, 200 m leány gyors, 4×200 m fiú gyors
Július 10., szombat: 50 m leány pillangó, 200 m leány vegyes, 200 m fiú gyors, 50 m leány hát, 200 m fiú mell, 1500 m leány gyors, 4×100 m leány gyors
Július 11., vasárnap: 100 m leány pillangó, 400 m fiú vegyes, 100 m leány mell, 200 m fiú pillangó, 400 m leány gyors, 200 m fiú hát, 200 m leány hát, 50 m fiú gyors, 50 m leány gyors, 800 m fiú gyors, 4×100 m leány vegyesváltó, 4×100 m fiú vegyesváltó

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN [4] a sportági aloldalunkon.