- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Evezés: a végére maradt a legjobb magyar eredmény az U23-as vb-n

A Csehországban, Racicében megrendezett U23-as evezős világbajnokságon hét magyar egység tizenhét versenyzője mérette meg magát. Molnár Dezső, a korosztály szövetségi kapitánya az esemény előtt két egységet várt az A döntőbe, ami be is jött, a többiek esetében pedig a legjobb tizenkettőt célozta meg. Ezzel szemben olyan összeállítások is voltak, amelyek a C-ben fejezték be a versenyt.

Fehérvári Eszter (balra) és Csepel Zsófia az ötödik helyen fejezték be a vb-t Forrás: MESZ [1]

Fehérvári Eszter (balra) és Csepel Zsófia az ötödik helyen fejezték be a vb-t  •  Forrás: MESZ

A legjobb eredményt a női könnyűsúlyú kétpárevezősök mezőnyében rajthoz álló Csepel ZsófiaFehérvári Eszter duó érte el, akik az utolsó napon remekül versenyezve, óriási hajrával hozták be hajójukat az ötödik helyre az A döntőben. Rajtuk kívül szintén a legjobb hat közé jutott a Boros Bálint, Czinege Tamás egység a férfi könnyűsúlyú kettesek mezőnyében.

„Az eredmény is mutatja, hogy az elvárásokhoz képest picit gyengébb lett a végeredmény, viszont azt mindenképp számításba kell venni, hogy ilyen fiatalon ez a nehéz felkészülési időszak nem tett jót senkinek. Hiányoztak a versenyeken megtett kilométerek, illetve a kellő rutin megszerzése, amiket pont az ilyen nemzetközi eseményeken lehet megszerezni – ezekből szinte semmi nem lett megrendezve idén, de tavaly nagyrészt a hazai versenyek is elmaradtak. A vb-n ismét bebizonyosodott, hogy nem lehet biztosra menni a mezőnyt tekintve, lehetnek meglepetések, most sem mindenki ott végzett, ahova előzetesen vártuk, de ebben semmi érdekes nincsen. Mindenki kiadta magából a maximumot, én jónak értékelem a csapat teljesítményét” – foglalja össze a versennyel kapcsolatos gondolatait a kapitány.

A korosztály versenyzői számára a továbbiakban sem áll meg a munka, hiszen szeptember elején már a Lengyelországban rendezett Európa-bajnokságon bizonyíthatnak.

A csehországi U23-as evezős világbajnokságon induló magyar csapat eredményei:
Csepel Zsófia, Fehérvári Eszter (BLW2x) – 5. hely
Boros Bálint, Czinege Tamás (BLM2-) – 6. hely
Szklenka Bence (BM1x) – 9. hely
Henry Egon Bridge, Fenyődi Tamás, Pálfai Csikó Bálint, Szöllősi Balázs (BLM4x) – 9. hely
Koncsik Dominik Patrik, Király Miklós, Király Csaba, Juhász Tamás (BM4-) – 13. hely
Benda Orsolya, Zsiros Janka (BW2x) – 14.hely
Újhelyi Mihály, Szabó Gábor (BM2x) – 18. hely

További korosztályos hírek EVEZÉSBEN [2] a sportági aloldalunkon.