- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Röplabda: vereség az oroszok ellen – az 5-8. helyért Homonnán folytatja a leányválogatott az U16-os Eb-n

A csoportkör utolsó mérkőzésén a leányválogatott az oroszokkal találkozott a Nyíregyházán és Homonnán zajló U16-os röplabda Európa-bajnokságon. Kőnig Gábor együttese a csehek és belgák legyőzése után a lengyelek és a törökök ellen is alulmaradt ezt megelőzően, az orosz csapat pedig százszázalékos mérleggel vágott neki az ütközetnek.

Kőnig Gábor tanítványai három játszmában kikaptak az oroszoktól Forrás: MRSZ [1]

Kőnig Gábor tanítványai három játszmában kikaptak az oroszoktól  •  Forrás: MRSZ

A hazai pályán szereplő válogatott nagyon rosszul kezdte a mérkőzést, a nyitó játszma első felében már hat ponttal (8:2) is vezettek az oroszok, így rövid időn belül kétszer is időt kért Kőnig, de végül ezzel sem sikerült megállítani a vendégek dominanciáját, a szett közepén már 16:4-es állás szerepelt az eredményjelzőn, és ezt a különbséget az első felvonás végéig meg is őrizte az orosz alakulat (25:12)

A másodikban ugyan jobban tartották magukat a – 150 fős nyíregyházi közönség által támogatott – lányok, a játszma felénél ezúttal csupán három ponttal (16:13) állt jobban a végső győzelemre is komoly esélyes ellenfél, viszont a végjátékban ekkor is kijött a tudáskülönbség, így 52 perc után 2:0-ás orosz vezetéssel fordulhattak a csapatok a harmadik etapra.

A harmadik szakasz már inkább az elsőre emlékeztetett, hiszen a korai vendég előny a játszma előre haladtával csak tovább növekedett (16:8), és a mezőny legeredményesebbjeként 16 pontig jutó Polina Kovaljeva vezérletével – az elsőhöz hasonlóan – ezt a szettet is 25:12-re nyerték meg az oroszok, egyúttal pedig a győzelem is az övék lett. A magyarok legjobbjaként Báder Júlia nyolc ponttal zárt.

A magyar válogatott a vereséggel a negyedik helyen zárta a csoportját, így az 5-8. helyért Homonnán folytatja az Eb-szereplést.

LEÁNY U16-OS EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ:
Nyíregyháza, Continental Aréna, 150 néző
Oroszország – Magyarország 3:0 (12, 17, 12)
Jámbor 3, Kállai 4, Erőss 1, Botyánszki 5, Nagy S. 4, Vértes. Csere: Nánási, Bencze (liberók), Tuska 4, Tóth S. 2, Fekete 2, Báder 8. Szövetségi edző: Kőnig Gábor.

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN [2] a sportági aloldalunkon.