- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Birkózás: Elekes Enikő többször is nehéz helyzetbe került a vb-n, de mindvégig bízott a sikerében

A budapesti kadét birkózó-világbajnokságon csütörtöki versenynapján megszületett az első magyar aranyérem, miután a 65 kilósok döntőjében Elekes Enikő 10-6-ra verte az orosz Olejnyikovát a döntőben. A kőbányai fiatal értékelt nekünk a finálét követően, aki immáron három éve veretlen, és a júniusi Európa-bajnoki cím ezúttal a vb-címet is begyűjtötte.

Elekes Enikő az aranyéremmel a nyakában, és a bajnoki övvel a derekán Fotó: Martin Gábor / MBSZ [1]

Elekes Enikő az aranyéremmel a kezében, és a bajnoki övvel a derekán  •  Fotó: Martin Gábor / MBSZ

„A finálé előtt egyértelműen bíztam a sikeremben, miután ez az orosz lány azt az ukrán Konsztantinovát verte az elődöntőben, akit én 11-1-re győztem le az Eb-döntőben. Emiatt alapvetően önbizalommal vágtam neki a mérkőzésnek. Szerencsére sikerült végig nyugodtan birkóznom, hiába kerültem hátrányba kétszer is, végig koncentrált maradtam. Úgy érzem, lehetett volna simább is a döntő, de nem lehetek elégedetlen, hiszen a kitűzött célt elértem, és nagyon boldog vagyok az aranyéremmel a nyakamban. Összességében most a vb-n nem éreztem magam olyan kirobbanó formában, mint a szamokovi Eb-n, de örülök, hogy ennek ellenére is ilyen magas szinten tudtam teljesíteni. Remek érzés, hogy ilyen sokan kijöttek a Tüskecsarnokba, és végig szurkoltak nekem. Igazából nem jelentett plusz nyomást a hazai pálya számomra, inkább plusz erőt adott a támogatás” – nyilatkozta Elekes Enikő az Utánpótlássportnak. [2]

A nap másik magyar érme a 43 kilósok versenyében a serdülőkorú Kapuvári Liliána nyakába került, miután tussal legyőzte a török Ersoy-t a bronzmeccsen.

Kapuvári Liliána mindenkit meglepett az éremszerzésével Fotó: Martin Gábor / MBSZ [3]

Kapuvári Liliána mindenkit meglepett az éremszerzésével  •  Fotó: Martin Gábor / MBSZ

„Nagyon szerettem volna megszerezni ezt a bronzot, így miután az első menet után 2-0-s hátrányban voltam, a szünetben átbeszéltük, hogy többet kellene támadnom, agresszívabbnak kellene lennem. A másodikban így azonnal támadni kezdtem, szerencsére az első akcióm két pontot ért, így az egyenlítés rögtön megvolt. Viszont éreztem, a török lány tushelyzetbe került, amelyből semmiképpen sem akartam már kiengedni – mesélte boldogan érdeklődésünkre az újpestiek reménysége. – Nagyon izgultam a bronzmeccs előtt, de ezzel együtt is óriási élmény volt itthon szerepelni, hatalmas pluszt adott, hogy a családom, a barátaim és az edzőim előtt sikerült érmet szereznem.”  

A lányok szövetségi edzőjét, Gyurasits Csabát arról kérdeztük, milyen taktikával küldte fel a szőnyegre Elekes Enikőt a döntőt megelőzően.

„Enikőnél gyakorlatilag mindig ugyanaz a taktika: a sok mozgásos stílusa miatt kifejezetten nehéz őt lekövetnie bármilyen ellenfélnek, így mint a legfőbb fegyverében, a kiszámíthatatlanságban bíztunk most is – fogalmazott a szakvezető. – Egyetlen rövid zárlatot leszámítva végig Enikő uralta a mérkőzést, és hátrányban sem ijedt meg, folytatta ugyanazt a taktikát. Az utolsó percre végérvényesen kijött a fölénye, és megnyerte a meccset. Egyébként rendkívül nehéz dolgunk volt formaidőzítéssel, hiszen csupán egy hónappal ezelőtt rendezték az Eb-t. Ezek után kicsit fáradtnak, enerváltnak láttam Enikőt, de a tehetsége, az akaratereje és a versenyzői adottságai túllendítették a nehézségeken is.”

A válogatott trénere szerint a csütörtökön szintén érmet szerző Kapuvári abszolút meglepetésember, hiszen serdülőként senki nem várt tőle dobogós helyezést.

„Lilitől egyáltalán nem számítottunk ehhez hasonló kiemelkedő eredményre, az ő szereplése abszolút meglepetés ezen a vb-n. Úgy vágtunk neki, ha már egy meccset nyer, akkor elégedettek leszünk. De az, hogy serdülőkorúként érmet szerzett, ez minden várakozásunkat felülmúlta. Ügyesen, lazán birkózott az egész versenyen, nem érezte a tétet, hanem végig felszabadult maradt, élvezte, hogy hazai pályán küzdhet” – mondta Gyurasits.

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN [4] a sportági aloldalunkon.