- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid az idei érmek után junior Európa-bajnok lett 10 km-en

Pénteken a „kicsik”, vagyis az U17-es és U15-ös korú versenyzők megadták az alaphangot a párizsi junior nyílt vízi Európa-bajnokságon: Kovács Seres Hunor öt, Szimcsák Mira hét és fél kilométeren lett aranyérmes.

Betlehem Dávid magabiztos versenyzéssel nyert 10 kilométeren a junior Eb-n Forrás: MÚSZ [1]

Betlehem Dávid magabiztos versenyzéssel nyert 10 kilométeren a junior Eb-n  •  Forrás: MÚSZ

Szombaton az U19-esek tíz kilométeres viadala következett, amelyen hasonlóan szép reményekkel csobbantak vízbe a magyar fiatalok. A fiúk délelőtti futamában a májusi felnőtt Eb-n a mixváltóval bronzérmes Betlehem Dávid meg is felelt ezeknek az elvárásoknak. A nemrégiben véget ért római medencés junior Eb-n 1500 m gyorson az aranyról mindössze hat századmásodperccel lemaradt sportoló ezúttal nem hagyott sok kétséget: magabiztos, jól felépített versenyzéssel utasította maga mögé a mezőnyt. Eközben kitűnően szerepelt a másik két magyar fiú is: Sárkány Zalán a negyedik, Kovacsics Márk pedig a kilencedik helyen csapott célba.

A lányok versenyében is szinte végig az élmezőnyben lehetett látni a mieinket. S bár a dobogóra egyikük sem állhatott fel, értékes helyezésekből nem volt hiány: Balogh Vivien negyedikként, a medencében ifjúsági olimpiai bajnok és négyszeres junior Eb-aranyérmes Berecz Blanka ötödikként, Gál Kincső pedig tizedikként zárt a maratoni küzdelemben.A magyar csapat három arany- és egy ezüstéremmel fordul rá a harmadik, egyben utolsó napra, amelyen az U19-esek és U16-osok öt kilométeres váltója szerepel a programban.

Junior nyílt vízi úszó Eb, Párizs, második nap
A magyarok eredményei:
Fiúk. U19 (10 km): 1. Betlehem Dávid, …4. Sárkány Zalán, …9. Kovacsics Márk
Lányok. U19 (10 km): 4. Balogh Vivien, 5. Berecz Blanka, …10. Gál Kincső

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN [2] a sportági aloldalunkon.