- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

Földcsuszamlás a világ élmezőnyében

A kadét-vb helyszínén, a budapesti Tüskecsarnokban 565 fiatal birkózó küzdött meg az összesen 30 súlycsoportban. Kevesebben voltak, mint a pandémia előtti utolsó „békeévben”, 2019-ben Szófiában (621), de a járványhelyzetben több ország nem vállalta, hogy elküldje a legjobbjait – pontosítsunk! – Európába. Így maradt távol a női birkózás két vezető hatalma, Japán és Kína. A japán fiatalok a 2015–19 között lezajlott, öt kadét-vb ötven női aranyérméből kereken harmincat nyertek meg. Nem jöttek el Budapestre Kanada kadétjai sem, pedig az ország szabadfogásban és női birkózásban is ünnepelhetett már olimpiai és világbajnokokat.

Fotónk illusztráci [1]

Fotónk illusztráci

De ezen nem érdemes töprengeni. Az ugyanis kétszerkettő realitás, hogy mindig azt kell legyőzni, aki felmegy a szőnyegre veled szemben.
A budapesti élmezőny meglehetősen furcsa eredményt produkált. A legtöbb aranyérmet ezúttal nem a teljes létszámban megjelent szovjet utódállamok versenyzői szerezték, noha a kötöttfogásban mind a 10 bajnoki cím az övék lett. Az viszont szembeötlő, hogy az orosz csapat mindhárom fogásnem pontversenyében csak harmadik lett.
5 aranyérem: Egyesült Államok, India
4: Oroszország
3: Irán, Ukrajna
2: Georgia, Kirgiziszán, Törökország
1: Fehéroroszország, Magyarország, Moldova, Üzbegisztán.

A FOGÁSNEMEK STATISZTIKÁJA
SZABADFOGÁS
32 ország, 183 induló
Az aranyak megoszlása: 3 – Irán, 2 – Egyesült Államok, India, 1 – Oroszország, Törökország, Üzbegisztán.
Pontverseny: 1. India 147 pont, 2. Egyesült Államok 143, 3. Oroszország 140, …12. Magyarország 33.
NŐI BIRKÓZÁS
26 ország, 145 induló
Az aranyak megoszlása: 3 – Egyesült Államok, India, 1 – Magyarország, Oroszország, Törökország, Ukrajna.
Pontverseny: 1. Egyesült Államok 149, 2. India 139, 3. Oroszország 134, …7. Magyarország 83.
KÖTÖTTFOGÁS
30 ország, 197 induló
Az aranyak megoszlása: 2 – Georgia, Kirgizisztán, Oroszország, Ukrajna, 1 – Fehéroroszország, Moldova.
Pontverseny: 1. Georgia 141 pont, 2. Ukrajna 127, 3. Oroszország 124, …16. Magyarország 24.

Ami az élen végzetteket illeti…
Az Egyesült Államok szerezte a birkózásban a legtöbb olimpiai érmet. Ha tippelni kellene erre az adatra, csak nagyon kevés sportbarát találná el.
Az amerikai birkózásban elsősorban iskolákra épül az utánpótlás-nevelés. A méreteiről mindent elmond a szabadfogásban kétszeres olimpiai bajnok John Smith történelmi közlése 2013-ból, amikor a NOB végrehajtó bizottságában összeállt lobbi teljes kudarcba fulladt puccskísérlete zajlott, hogy a birkózás kerüljön ki az olimpiai programból. Smith a vita során egyebek között azzal érvelt, hogy az amerikai középiskolás bajnokságnak 275 ezer indulója volt, hogy a birkózás a hatodik legnépszerűbb sportág az amerikai fiatalok körében és minden jelentős egyetemen nagy létszámú birkózóklub működik. Kiváló mesterek hosszú sora vesz részt a tehetséggondozásban.
India más világ… Az ősi birkózókultúrája az oktatás magas színvonalában tükröződik vissza. Több olimpián még szerepeltek versenyzői, majd három évtizedig távol maradtak a nemzetközi küzdőterekről, főleg Ázsia-bajnokságokon vettek részt. (Az ország elszigetelődésének gazdasági és politikai elemzése túlmutat ennek a cikknek a keretein.) A nagy visszatérés 2010-ben hozta az első látványos eredményt: Szusil Kumar (szabadfogás 66 kg) felnőtt-világbajnokságot nyert Moszkvában. Mind sikeresebbek lettek az utánpótlás-korosztályokban is, és a budapesti szereplés már kiemelkedő sikert hozott.
A magyar fiatalok közül – akárcsak a junior Eb-n – a szebbik nem jeleskedett.
A két hagyományos (férfi) fogásnemben nem tartozunk az élmezőnybe. A Kozma-akadémián ősszel induló képzésben bőven lesz teendő.

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN [2] a sportági aloldalunkon.