- UtánpótlásSport - https://www.utanpotlassport.hu -

A kajakos Varga Ádám a döntőért ment, ezüst lett belőle

Szerényen nyilatkozott az elutazás előtt az évek a hazai férfi kajakszakág legnagyobb ígéreteinek egyikeként számontartott Varga Ádám. Pedig a KSI 21 éves sportolója akkor már az országos bajnokságon és a válogatóversenyen is legyőzte a királyszám, azaz K1 1000 méter aktuális világbajnokát, Kopasz Bálintot. Az olimpikonok eskütételén az Utánpótlássport [1] kérdésére így válaszolt:

„Igazából már azzal is nagyon elégedett vagyok, hogy kijutottam, ezért egyelőre csak a döntőbe jutást mondanám, ami szerintem teljesen megugorható lépcsőfok, reális célkitűzés. Egyelőre csak ennyi van a fejemben. A legnagyobb kihívást talán az jelentheti, hogy teljesen más kultúrába és éghajlatra utazunk. Ezekhez a körülményekhez biztosan alkalmazkodnunk kell.”

A kajak-kenu versenyek első döntős napja után kijelenthető, hogy az alkalmazkodás nem sikerült rosszul. A korosztályos világversenyek után – 2016-ban és 2017-ben ifjúsági világbajnok, 2019-ben U23-as vb-ezüstérmes lett – ismét dobogóra állhatott, ezúttal már a versenyek versenyén, az olimpián.

Varga Ádám (balra) az olimpiai dobogó második fokán Fotó: Kovács Tamás/MTI [2]

Varga Ádám (balra) az olimpiai dobogó második fokán  •  Fotó: Kovács Tamás/MTI

Varga magabiztosan jutott tovább az előfutamból és a középdöntőből is, ám a finálét nem kezdte túl erősen. A táv első negyedében kissé lemaradt a legjobbaktól, ám 500 méternél már a harmadik helyen állt. S nem sokkal később hatalmas hajrát nyitott, az élen haladó Kopasz Bálint számára is foghatatlan volt, de az elfáradó portugál Fernando Pimentát, valamint a vele szinte végig együtt evező német Jacob Schopfot iszonyatosan versenyben végül megelőzte.

Így Hesz Mihály 1968-as sikere után magyar aranyérmese lett a számnak Kopasz Bálint személyében. A második helyezett Varga azonban legalább olyan boldogan értékelt a futam után, mint az újdonsült olimpiai bajnok.

„Nem igazán nekem volt erőm a végén, szerintem inkább a többiek fogytak el. Az volt bennem, hogy csak csukjam be a szemem, és ki magamból mindent. Pimentát nem láttam a jobbomon, mert messze volt, Schopffal küzdöttem, az utolsó kétszáz méteren végig egymás mellett mentünk. Csak arra gondoltam, hogy én rúgjam be előbb a hajót. Már a harmadik helyet is aláírtam volna előre, nagyon furcsa kimondani, hogy olimpiai ezüstérmes vagyok. Az első két helyen magyar végezett egy olyan számban, amelyben régóta nem volt világklasszisunk, most úgy tűnik, hogy kettő is van!”

További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN [3] a sportági aloldalunkon.